Ózd Város hivatalos cimere
előadás » 5. oldal

előadás

OwnMcKendry és az egyik rajongója.

Gameplay közösség és találkozó – YouTuberek találkoztak rajongóikkal az Olvasóban

Sorban álltak a szülők gyermekeikkel az Olvasó előterében, hogy a kicsik találkozhassanak kedvenc videósaikkal, ugyanis most először látogattak el Ózdra a YouTuberek a videóstalálkozó turné keretében. A közkedvelt tartalomgyártók a népszerű videomegosztó portálon teszik közzé, hogyan játszanak egy-egy játékkal, amit a fiatalok szívesen néznek. Most lehetőségük nyílt a személyes találkozóra, válthattak néhány szót és aláírást […]

Az esemény plakátja.

Néphagyományok őrzése, festmények és gálaműsor

A magyar kultúra napi programsorozat utolsó simításait végzik az Olvasó közművelődési szakemberei, hiszen számos adminisztratív munka van még hátra a keddi, illetve szerdai rendezvényekig. Ezeken túl persze a különböző helyszíneket is előkészítik. A Dunakanyar Népművészeti Egyesület képviselői is megérkeztek, hogy berendezzék a kiállítást. „A kultúra velünk és bennünk él” címet viseleti majd a tárlat. „Egy […]

A megnyitó végén megtekintették a kiállítást.

Életfa címmel nyílt kiállítás a könyvtárban

Kézzel festett színpompás ékszerek, dobozok és használati tárgyak. Többek között ezekkel telt meg az Ózdi Városi Könyvtár a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Malina Aletta Rita Életfa című kiállításmegnyitójára várták az érdeklődőket tegnap délután. Az intézmény képviselői régóta jó kapcsolatot ápolnak a kézműves alkotóval. „Alettával már öt évvel ezelőtt találkoztunk úgymond, hiszen 2020 októberében nyitottuk meg […]

Farkas Péter Barnabás, az ÓMÉK múzeumi ágazatvezetője tart előadást.

Intézménybemutatás, előadások, múzeumi tárlatvezetés – Szakmai napot rendeztek Ózdon

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, valamint az ÓMÉK Ózdi Muzeális Gyűjtemény munkatársai egy rendhagyó szakmai napot szerveztek. „Múzeum koordinátorként én szorosan együtt dolgozom a szentendrei Módszertani és Oktatási Központtal, röviden a MOKK-kal. Ők kerestek meg engem azzal a kéréssel, hogy itt Miskolc környékén, kifejezetten az ózdi múzeummal szeretnének egy kicsit szorosabb […]

A Sunrise zenekar tagjai fellépés közben.

Zenei koncertekkel köszöntötték az új évet a Civil Házban

Ír kocsmazene, akusztikus dallamok és Cseh Tamás számai is felcsendültek az újévi koncerten péntek este a Civil Ház nagytermében. Több zenekedvelő is ellátogatott az eseményre, így hamar megtelt a terem. A belépés díjtalan volt, de a szervezők adománygyűjtő dobozt helyeztek el a bejáratnál. A felajánlásokat pedig a Bárka Színpad és Műhely Kulturális Egyesület kapja majd. […]

Harmath Imre, Varga Izabella és Gyebnár Csekka.

„Funny Money – Rossz pénz nem vész el” az Olvasó színpadán

Nézőkkel teltek meg a székek az Olvasó színháztermében szerda este. A Funny Money – Rossz pénz nem vész el című darabra érkeztek az érdeklődők. A Bánfalvy Stúdió előadásában elevenedett meg a két felvonásos bohózat, melyben a főszereplő, Császár András véletlenül talál kétmillió eurót a hármas metrón. A pénznek köszönhetően pedig elveszti reális ítélőképességét, és úgy […]

Az ÓMI Zenés Színház tagjai a színpadon a fináléban.

Színjáték, vastaps, díjátadó – Így zajlott az ÓMI Zenés Színház gálaműsora az Olvasóban

Tehetség, szorgalom, együttműködés, csapatmunka és összetartás. Ez a pár szó találóan összefoglalja az ÓMI Zenész Színház lényegét. A társulatot Béri László alapította 2006-ban. „Nagy büszkeség számunkra, hogy ezt a tizennyolc évet megéltük. Nagyon sok minden történt az elmúlt tizennyolc évben, de azt hiszem a legfontosabbat, a közönség szórakoztatását, az ózdi kultúrába való beépülést, azt megoldottuk […]

Az ellátottak előadnak egy jelenetet.

Színjátszás, muzsikaszó és évzárás – Karácsonyi ünnepséget rendeztek az ózdi Új Esély Központban

Vendégekkel, érdeklődőkkel telt meg tegnap délután az ózdi Új Esély Központ. Idén is megrendezték a – már hagyománnyá vált – karácsonyi ünnepséget. Először Bobcsák Emese, az intézmény nappali ellátásvezetője mondott egy rövid köszöntőt. „Erre az alkalomra szenvedély és pszichiátriai beteg ellátottjaink hetekkel ezelőtt izgatottan készültek. A 2024-es évben egy sikeres, tartalmas, sikerélményekben gazdag évet tudhatunk […]

Dobos Adrienn közművelődési szakember a Csépányi Úti Tagóvodában mesél a kicsiknek.

Az Utazó Kultúra célközönsége az óvódások voltak

Már több éve, hogy útjára indult az Olvasó kultúraközvetítő előadássorozata, Utazó Kultúra címmel. Ebben az évben különlegesség volt, hogy a kicsiket vonták be a programba. A város óvodáit látogatták meg az Olvasó közművelődési szakemberei, akik interaktív foglalkozáson elevenítették fel a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó tudnivalókat. „Az Utazó Kultúra már évekkel ezelőtt elindult és most úgy gondoltuk, […]

A Tétény Vezér Úti Óvoda apróságai táncolnak.

Betlehem, karácsonyfa és ovis adventi műsor – Így ünnepeltek a Sajóvárkonyon

Mikulás sapkát viselő kisgyerekek, angyalkák, ovis apróságok várakoztak a sajóvárkonyi templomkert udvarán. Egy rendhagyó programra érkeztek. Varga Éva első alkalommal szervezett közös karácsonyi ünnepséget a helybelieknek. „Már nagyon nagy vágyam volt régóta, hogy ez így beteljesüljön, hogy a Betlehem is kész legyen, és egy gyönyörű karácsonyfa álljon itt a templomkert udvarán. Most így még szebb […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.