Ózd Város hivatalos cimere
előadás » 6. oldal

előadás

Este is folytatódott a díszítés.

Ünnepi hangulat, meleg tea, szaloncukor – közösen karácsonyoztak a Cipóban élők

Alkalomhoz illő zene gondoskodott a jókedvről, már délelőtt megtelt a cipói sportpálya mosolygós arcokkal. A ÓVÓ Katona József Úti Óvoda apróságai és a Vasvár Úti Általános Iskola diákjai állták körbe a fenyőfát, amelyet Telek László ajánlott fel a város számára. Sorban kerültek fel a szebbnél szebb, kézzel készített alkotások a örökzöld tűlevelűre. „A cipói karácsonyfát […]

Hegedű és zongorajátékot hallgat a közönség.

Mesemondás, zeneszó és ének – Karácsonyi hangversenyt rendeztek a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában

Szülőkkel, diákokkal és vendégekkel telt meg a a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda aulája. Tegnap délután rendezték meg a már hagyománnyá vált adventi hangversenyt. Kocska Ágnes, az iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket. „Fogadják szeretettel műsorunkat. Kívánom, hogy ebben az áldott várakozás időszakában csak erősítsük meg önökben a várakozás örömét, a várakozás hitét” […]

Schuller Viktória A diótörő részletével lépett fel.

Adventi hangverseny az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékeivel

Szülőkkel és diákokkal telt meg tegnap délután a Digitális Erőmű nagycsarnoka, hiszen az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai adventi hangversenyt rendeztek. A gyerekek hozzátartozói táncos produkciókat, illetve zenés és énekes előadásokat halhattak. Mindenki megmutathatta mennyit fejlődött a legutóbbi alkalom óta. „Ez a már hagyományos adventi hangversenyünk. Karácsony előtt mindig egy szép koncerttel, egy […]

XXIII. alkalommal rendezték meg a Bolyoki Karácsonyt.

XXIII. alkalommal rendezték meg a Bolyoki Karácsonyt

A több mint két évtizedes tradíciót ápolva, idén is közösen díszítették fel a felállított fenyőt az Újváros téren, mely minden télen Ózd egyik legnépszerűbb helyszínévé válik, különösen karácsony közeledtével. A gyerekek lelkesen aggatták az ágakra a színes figurákat, miközben lassan megtelt a park nézelődőkkel. „Mi minden évben itt vagyunk a Bolyoki Karácsonyon, megnézzük a gyerekek […]

Totál kép a színpadról és a nézőtérről.

A diótörő a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában Ózdon

Gyerekek és felnőttek gyülekeztek az Olvasó színháztermében. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hozta el városunkba Csajkovszkij világhírű művét, A diótörőt. Az eredetileg háromfelvonásos, nagyzenekarra írt művet igyekeztek úgy belesűríteni az egy órás előadásba, hogy megmaradjon a történet varázsa és élvezhető legyen a gyermekek számára is. „Elég korán igyekeztünk kiválasztani a részeket, mert az egész balett majdnem […]

A Banyamosoda című énekes-bábos vásári komédiát láthatják az alsós diákok.

Boszorkány, királyfi és királylány – Énekes-bábos vásári komédián szórakoztak a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda alsósai

Hangos gyerekzsivaj töltötte meg a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda tornatermét. Izgatottan foglaltak helyet a kicsik, ugyanis egy énekes-bábos vásári komédiát nézhettek meg az alsósok. A Láthatáron Csoport már nem először járt az intézményben. „Az előző hónapban Ketrecharc címmel adtak elő nálunk nyolcadikosoknak egy drámapedagógiai előadást, ma pedig újra láttuk a Banyamosodát, […]

A Lizi karácsonya című előadásra érkeztek az apróságok.

Mikulás és gyermekszínház – A Lizi karácsonya című meseoperett elevenedett meg az Olvasó színpadán

Szülőkkel és gyermekekkel teltek meg az Olvasó színháztermében a székek pénteken esete. A vendégek a „Lizi karácsonya” című meseoperettre érkeztek. A Pódium Színház társulata egy modern, tanulságos karácsonyi mesével várta gyerekeket. A meseoperett középpontjában Lizi, a főhős áll, aki szüleivel készül a karácsonyra. A kislány egy szuper telefont szeretne, azonban ennek nagy ára van. A […]

Az I. Ózdi Szalamander fáklyás felvonulás.

Az ősi selmecbányai hagyományokat elevenítették fel az Olvasóban

A Gyújtó téren, a Kohász-zobor előtt gyülekeztek azok, akik az I. Ózdi Szalamander felvonulásra érkeztek, mely a selmeci diákhagyományok egyike. Eredete az egykor fennállott Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatóihoz kötődik. A hagyományok később is fennmaradtak, újabb elemekkel bővültek és mai napig ápolják. A Szalamander felvonuláson meggyújtották a fáklyákat, majd Janiczak Dávid polgármester köszönetet mondott az Ózdi Ipari Örökségvédők […]

A polgári fórum előadója ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász volt.

Polgári fórumot tartottak

Zsúfolásig megtelt az a konferencia terem, mely helyet adott a hétvégén megtartott polgári fórumnak. Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos néhány szóval felvázolta a délutáni rendezvény témáit a megjelenteknek. Az egyik fő gondolat a nemzeti konzultáció volt. Hangsúlyozta, most minden magyarnak nagyon fontos, hogy összetartson, hiszen nagy a baj tőlünk keletre. „A magyaroknak most ebben […]

Az erdész egy képet mutat a gyerekeknek.

„Az iskolában az erdő” – Interaktív foglalkozást tartottak a Bolykyban

A gímszarvas hangját utánozta Tölgyesi Gergő erdei iskolavezető azon a foglalkozáson, melyet a Bolyky Tamás Általános Iskola hatodik osztályosai hallgattak feszült figyelemmel. Egy nyertes pályázatnak köszönhetően látogatta meg az erdész az iskola tanulóit. A programban részt vevő intézményekbe az Országos Erdészeti Egyesület által minősített Erdészeti Erdei Iskolák erdőpedagógusai látogatnak el, ahol interaktív foglalkozást tartanak az […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.