Ózd Város hivatalos cimere
intézmény » 3. oldal

intézmény

Többen gitártudásukról adtak számot.

Zene, tánc, képi világ – Összművészeti bemutatót tartottak az Olvasóban

Szambával indult tegnap délután a program az Olvasóban. Az Adorján Lajos teremben rendezték meg ugyanis az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Tavaszváró Összművészeti Bemutatóját, amelyen a diákok megmutathatták, hogy mennyit fejlődtek az elmúlt időszakban. A rendezvény évtizedes múltra tekint vissza, a zeneiskolai szerepkörön túllépve most már évek óta fellépnek a tánctagozatos diákok is. „A […]

A lányok is erősek voltak, megtartották magukat a falon.

Megépült a térség első és eddig egyetlen iskolai mászófala a Bolykyban

Megépült a térség első és eddig egyetlen iskolai mászófala. A Bolyky Tamás Általános Iskolában játékos feladatokkal fejlesztik a diákok erőnlétét és állóképességét. „Nagyon jó, meg kell igazából rajta találni a fogást, hogy fel tudj mászni, ennyi” – nyilatkozta Buda Blanka, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója. A Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára, a Magyar Hegy- […]

Játszanak az óvodások és az alsósok a tornateremben.

A leendő elsősöket várták a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában

A RépaRetekMogyoró duó zenés, interaktív foglalkozással várta a gyerekeket a II. János Pál Katolikus Általános Iskola tornatermében. Az eseményen a Néri Szent Fülöp Tagóvoda és az ÓVÓ Mogyorósvölgyi Tagóvoda nagycsoportosai közösen énekeltek és játszottak. Az iskolakóstolgató programra mintegy 35 leendő első osztályos érkezett. A kétfős formáció élményalapú, közösségi játékokra épülő foglalkozással igyekezett bevonni a legkisebbeket […]

Beiratkozás az irodában.

Már csak néhány napig kérvényezhető az óvodakezdés halasztása – Április 15-e fontos dátum

A mogyorósvölgyi óvoda nyílt napján a leendő ovisok megismerhették az óvodapedagógusokat, akikkel majd a következő három évet töltik, szüleik pedig betekintést nyerhettek az intézmény működésébe, hogy hogyan is néz ki a gyakorlatban az óvodai nevelés. Törvény mondja ki, hogy azok a gyerekek, akik egy adott év augusztus 31-ig betöltik harmadik életévüket, szeptemberben kötelező elkezdeniük az […]

Nagyböjti misét tartottak az Ív úti templomban.

A húsvét üzenete: a legrosszabból is fel lehet állni, Jézus pedig még a kereszten is ölelésre tárta karját – Szentmisén vettek részt a jánospálosok

Óvodásokkal és diákokkal telt meg az Ív úti templom tegnap. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon nagyböjti szentmisén vettek részt, és együtt imádkoztak Jézus feltámadásáért. A II. János Pál Katolikus Általános Iskola tanulói mellett az intézmény Néri Szent Fülöp Tagóvodájának nagycsoportosai is helyet foglaltak a padsorokban. A szentmisét Mischinger Ferenc plébános celebrálta, és Parra […]

Elkezdődött a futás a tornateremben.

Újra elérkezett az idő letölteni a „MillióLépés” mobilalkalmazást! – Több ózdi intézmény is csatlakozott az országos programhoz

Aktívan telik a délelőtt az Újváros Téri Általános Iskola tornatermében. A Magyar Szervátültetettek Szövetsége és az Aktív Magyarország közösen indították el a Millió lépés az iskoládért kihívást, amelyhez évről évre egyre több ózdi intézmény csatlakozik. Az újtérisek most először vágtak bele a programba, amelyhez nagy reményeket fűznek. Egy mobilalkalmazás segítségével lehet lépéseket gyűjteni. Sápi Nikolett […]

A négy évszak volt a verseny tematikája.

A Csillagfürt EGYMI adott otthont a 40. Koncz Dezső Országos Tanulmányi Verseny regionális válogatójának

Az Oktatási Hivatal a 2025/2026-os tanévben a Csillagfürt EGYMI-t kérte fel a verseny megrendezésére. „Ez azt jelenti, hogy három vármegyéből: Heves, Nógrád és Borsod vármegyéből érkeznek ide fogyatékos intézményekből, EGYMI-ből középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók. Ott felkészítik őket az ottani pedagógusok. Ez egy kötött metodika alapján történik. Az Oktatási Hivatal küldi meg tanév elején, hogy milyen […]

Népszerű a múzeum VR szolgáltatása.

Kikapcsolódási lehetőségek a múzeumban – Változatos programokkal várják az érdeklődőket

Az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark szolgáltatásai az utóbbi időben számos elemmel bővültek. A virtuális valóságra épülő VR szoba növeli az intézmény népszerűségét, több alkalommal akciókkal is várták már a látogatókat. A jetpacket, a darut és a targoncát ma például egy hozzávetőleg húszfős csoport próbálta ki. Az újdonságok közé tartozik a Kiskohász Kincskereső Kalandjáték […]

A felújításra szoruló villanyszerelő tanműhelybe is ellátogattak.

Fejlesztés a Gábor Áronban – 50 milliós támogatás érkezik a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól

Közel kétmilliárd forintot költött fejlesztésre az utóbbi öt évben az Ózdi Szakképzési Centrum. A felújítások a közeljövőben folytatódnak, hiszen a Kulturális és Innovációs Minisztérium most 50 millió forinttal támogatja az intézményt. Az ÓSZC telephelyén Tuza Ottó főigazgató és Nagy Zsuzsanna kancellár fogadta dr. Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkárt és dr. Csuzda Gábor országgyűlési képviselőt. […]

Minden osztályt vártak a kitelepült mozgó planetáriumba.

Planetárium és kreatív feladatok – Tehetségnap az Újváros Téri Általános Iskolában

Megtelt diákokkal az Újváros Téri Általános Iskola aulája a tehetségnap alkalmából, ahol oklevelekkel ismerték el a tanulmányi és sporteredményeket elérő tanulókat. Az intézményben hosszú évek óta kiemelt szerepet kap a tehetséggondozás, a programok is ezt a szemléletet tükrözték. „A mai nap egy picikét felborítottuk az eddigi előző éveknek a menetrendjét, és egy mozgó planetáriummal leptük […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.