Ózd Város hivatalos cimere
intézmény » 4. oldal

intézmény

Az intézményvezetők ezután több tanórára is ellátogattak, hogy megnézzék, hogyan folyik az oktatás.

Tanulni egymástól – Jó gyakorlataikat mutatták be a vármegye iskolaigazgatóinak a János Pálban

Diákok gyülekeztek ma reggel a II. János Pál Katolikus Általános Iskola aulájában. Rajtuk kívül negyven iskolaigazgatót is vártak, hogy egy szakmai nap keretében megfigyeljék, az intézmény milyen gyakorlatokkal segíti a gyerekek fejlődését. Kocska Ágnes főigazgató köszöntője után a diákok zenés meglepetéssel fogadták a vezetőket. A produkció után a diákok visszatértek tantermeikbe, az Igazgatói Mentorhálózat Programban […]

Nagy Róbert, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgató-helyettesének előadása.

Projektalapú szemlélet – egyre változnak a munkáltatói igények, ehhez kell alkalmazkodni az oktatás világában is

A munkaerőpiaci igényeknek kell megfelelni már az oktatás alatt is, fel kell készíteni a diákokat a változó munkakörnyezetre – ez derült ki Nagy Róbert, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgató-helyettesének előadásából ma a Bródyban. A svájci-magyar együttműködési programnak és a Miskolci SZC nyertes pályázatának köszönhetően Északkelet-Magyarország 500 milliós támogatásban részesül, hogy fejlessze a szakképzést Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves […]

Szent Patrik napot ünnepelték a SZIKSZI-sek.

Szent Patrik napját ünnepelték a SZIKSZI-sek

Ír zenével és változatos programokkal ünnepelték a Szent Patrik napot a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban. Az intézmény saját zenekara, az Emerald Hill koncerttel és prezentációval készült a diákok számára. A védőszenthez kapcsolódó nemzeti ünnepet az írek minden évben március 17-én tartják. A rendezvényt Puchreiner Gábor szervezi évről évre, ezzel is színesítve az iskola […]

Mindenki szeretett volna egy szeletet.

Édesség ajándékba – Csokoládéval lepte meg a Virág úti ovisokat az egyik helyi benzinkút képviselője

„Na, szervusztok gyerekek!” – Így köszöntötte a Virág úti óvodába járó gyerekeket az egyik helyi töltőállomás képviselője. Már megszokott, hogy jeles ünnepek környékén egy-egy ózdi intézményt meglepnek egy kis csokoládéval. Decemberben a Nemzetőr úti oviba vittek egy adag édességet, most pedig Sajónémeti után ismét Ózdra is jutott belőle. „Ezer darab csokoládét gyűjtöttünk össze egy hónap […]

Az ötödik évfolyamosok feleltek idén is az ünnepi műsorért.

Az Újváros Téri Általános Iskolában is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról

Ünneplőben, kokárdával érkeztek reggel az Újváros Téri Általános Iskola diákjai az intézménybe, ahol ünnepi műsorral emlékeztek meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. A tanulók az iskola aulájában foglaltak helyet, ahol az idei megemlékezést a hagyományokhoz híven az ötödik évfolyamos diákok adták elő. A műsorra már hetekkel korábban megkezdték a felkészülést. „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy […]

Az egyik teremben a drámajátékkal ismerkedhettek.

Rendhagyó órák – KultUP programban vettek részt a SZIKSZI-sek

KultUP programban vettek részt a SZIKSZI-s diákok. A rendhagyó foglalkozásokon drámajáték, táncszínházi beavató óra, színházi kvíz és vitaszínház is várta a tanulókat. A program során a kötelező olvasmányok, problémás élethelyzetek és a zene is szerepet kapott. Az országos kezdeményezés célja, hogy a fiatalok élmény- és drámapedagógiai módszerekkel találkozzanak kulturális élményeken keresztül. Emellett szeretnék felkelteni az […]

Oklevelek és érmek.

Kimagasló eredmény – Országos első helyen végeztek a SZIKSZI-s diákok a Bolyai Matematika Csapatversenyen

A dobogó legfelső fokán végeztek a SZIKSZI diákjai a Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjén. Az intézmény történetében most először fordult elő, hogy a technikum tanulói ilyen kiváló eredményt értek el ezen a rangos versenyen. A 9. évfolyamos „Kockák” csapat tagjai Antal Ottó Máté, Balog Dániel, Mezei Gábor Patrik és Pór Bence Máté kiemelkedő teljesítményt nyújtva […]

Határon átnyúló szakképzésről tanácskoztak az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában.

Határon átnyúló szakképzésről tanácskoztak az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában

Az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában ma délelőtt vendégül látták a rimaszombati Kereskedelmi és Szolgáltató Szakközépiskola tanárait és diákjait. A tornateremben nyitották meg azt a labdarúgó tornát, amelyen a diákok a Gábor Áron Kupáért mérték össze tudásukat. „A mai nap folyamán a rimaszombati Kereskedelmi és Szolgáltató Szakközépiskolával, mint szakmai partnerünkkel közös diákeseményre […]

Idegen nyelvi napot tartottak az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában.

Idegen nyelvi napot tartottak az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában

Nem a megszokott tanteremben és nem a szokásos tanórán vettek részt az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskola diákjai, hiszen rendhagyó németórák várták a tanulókat az idegen nyelvi napon. Az intézmény meghívására dr. Trippó Sándor érkezett az iskolába, a Budapesti Goethe Intézet módszertani szakreferense több osztálynak is interaktív foglalkozást tartott. „A pénzhéttel egyidőben […]

Tavaszváró közösségi programot tartottak az Új Esély Központban.

Tavaszváró közösségi programot tartottak az Új Esély Központban

Színes programokkal köszöntötték a közelgő tavaszt az Ózdi Új Esély Központban, ahol nemcsak az intézmény ellátottjait és hozzátartozóikat, hanem a város lakosságát is várták a szervezők. Az intézmény aulája teljesen megtelt vendégekkel. „Az Ózdi Új Esély Központban a mai programunk egy nyitott, közösségépítő alkalom, ahol nemcsak ellátottjainkat és hozzátartozóikat, hanem Ózd város lakóit is szeretettel […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.