Ózd Város hivatalos cimere
óvodapedagógus

óvodapedagógus

Szülők és gyerekek közösen töltötték el a délelőttöt.

Nyílt nap a Mogyorósvölgyi Tagóvodában

Készültek a színes rajzok a Mogyorósvölgyi Tagóvodában. A gyerekek szüleikkel együtt ültek az asztaloknál, ahol közösen kézműveskedtek. Az óvodai beiratkozás időpontjához közeledve a legtöbb intézményben szerveznek nyílt napot, ahol a gondviselők betekintést nyerhetnek a kicsik mindennapjaiba. „Harmadik alkalommal rendezzük meg az udvarunkon álló díszalmafának a feldíszítését hímes tojásokkal. Évről évre egyre több tojás érkezik az […]

Az OVIKRÉTA rendszerről hallgatnak online előadást a résztvevők.

Gyermekvédelem, OVIKRÉTA, roma nemzetiségi nevelés – Óvodapedagógiai szakmai napot rendeztek a városi könyvtárban

Óvodapedagógusok és előadók érkeztek a könyvtárba. Első alkalommal rendeztek Óvodapedagógiai Szakmai Napot. Juhász Tamásné, a helyi intézmények vezetője már régóta szeretett volna egy olyan eseményt szervezni, amely az egykori városi továbbképzések mintájára épül. Idén ezt a tervet sikerült megvalósítani. „Én nagyon bízom benne, hogy minden előadás a szakmai épülésünket fogja szolgálni és a kollégáknak egy […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.