Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » 19. oldal

Város

Három gyártósort tekintettek meg a fiatalok.

A csatlakozókat és kábeleket gyártó cég ózdi telephelyét látogatták meg a SZIKSZI-sek

A csatlakozókat és kábeleket gyártó vállalat ózdi telephelyére látogattak a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói. A diákok egy rövid, elméleti tájékoztatóval kezdték a programot, ahol megismerkedtek a gyár működésével és a munkavédelmi szabályokkal, majd egy oktatófilmet is megtekintettek. Ezt követően lábzsákot húzva indultak el az üzemi bejárásra. A vállalat kiemelten fontosnak tartja, hogy […]

A szál virág mellé üdvözlet is járt.

Meghatározó szerepvállalás – A legkisebbekért dolgozó szakembereket lepték meg a város vezetői a Bölcsődék Napja apropóján

A legkisebbekért dolgozó szakembereket lepték meg a város vezetői. Janiczak Dávid polgármester és Marosréti-Zsuponyó Anett alpolgármester ma délután két intézménybe is ellátogatott, hogy személyesen megköszönje annak a közel negyven kisgyermeknevelőnek és bölcsődei dolgozónak a munkáját, akik nap mint nap azon fáradoznak, hogy minél szeretetteljesebb környezetet teremtsenek a gyerekeknek. A Katona József úti és az Újváros […]

A Páter Rock együttes.

Fenntarthatósági témahét és koncert a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában

A fenntarthatóság jegyében telt az elmúlt hét a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában. Az intézményben az alsó és felső tagozatos diákok egyaránt változatos programokon vehettek részt. A legkisebbek kreatív foglalkozásokon ismerkedtek a teremtésvédelem fontosságával, míg az ötödik évfolyamos tanulók szavalóversenyen mutatták meg tehetségüket, ahol az erdő témája került a középpontba. Egy csoport pedig „A […]

A szállást kérő róka című mesejátékot adták elő az óvodapedagógusok.

Kreativitás, tánc, szavalás – Tehetségnapot rendeztek a Nemzetőr Úti Tagóvodában

A Nemzetőr Úti Tagóvodában hosszú évek óta újra tehetségnapot rendeztek. A program az óvodapedagógusok A szállást kérő róka című mesejátékával kezdődött. A klasszikus történet egyaránt képet mutatott a ravaszságról és a cselszövésről. A róka egy zsákot hordozva igyekezett túljárni a háziak eszén, mindig értékesebb állatot követelt, miközben megette a jószágokat. Ez addig ment, míg meg […]

Hazai pályán tízgólos előnnyel húztak el az ellenféltől.

Fölényes győzelemmel tartotta meg pozícióját az ÓAM-Ózdi KC

Rangadót rendeztek szombaton a Marosiban, ugyanis az NBII. C-D csoportjának első két helyezettje csapott össze. A mérkőzés előtt 4 pont volt az előnye a mienknek a Tiszavasvári előtt. Az ÓAM-Ózdi KC igazi esélyesként kezdte a mérkőzést, a tizenkettedik percben már 10-3 volt az állás, a tizenhetedikben pedig számolhatott a közönség. Már ekkor tíz találat volt […]

A leendő elsősök érkeztek a beiratkozásra szüleikkel.

Lezajlott az általános iskolai beiratkozás

Április 23-án és 24-én zajlott az általános iskolai beiratkozás. A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában is igyekeztek megfelelően előkészíteni a jövendőbeli első osztályosok beiratkozását. A Néri Szent Fülöp Katolikus Tagóvodából, valamint a Mogyorósvölgyi Tagóvodából is vártak gyerekeket, de például Farkaslyukból is lehetett jelentkezni. „A gyerekek is jártak már az iskolánkban, múlt héten […]

Csoportkép Flórusz István, Törökné Tiszai Emese, Soós Attila, Alberti Dávid.

Ózdi rendőröket is elismertek Miskolcon

Április 24-e Szent György napja, hazánkban a rendőrség ünnepe. Sárkányölő Szent György a lovagok, a lovaskatonák, a fegyverkovácsok és a vándorlegények védőszentje volt, napjainkban a cserkészek és a rendőrök védőszentje. Magyarországon 1992 óta tisztelegnek ezen a napon a kékek előtt. Az alkalomból számos egyenruhás: aktív és nyugállományú hivatásos rendőr, rendvédelmi igazgatási alkalmazott és munkavállaló részesült […]

Ezt is együttes erővel helyezték el a gödörbe.

Környezettudatosság és felelősségvállalás – Fát ültettek a Sajóvárkonyi Általános Iskolában

A fenntarthatóságra és a környezettudatosságra helyezték a hangsúlyt a héten a Neutrik Hungary Kft.-nél. A Föld napjához kapcsolódóan indítottak rendezvénysorozatot a vállalatnál, így a hét minden napjára jutott egy-egy tematikus program. Hétfőn negyven babérmeggyet ültettek el a telephelyen, amelyből később majd sövény fejlődhet. Kedden pedig tűzriadót tartottak, amellyel megmutatták a dolgozóknak, hogy egy esetleges tűz […]

Gyerekek és felnőttek egyaránt részt vettek a programban.

A magyar viselet napja – Népi játékok, tánc és májusfa-állítás a Bolykyban

Április 24-én a magyar népviseletet ünneplik országszerte. A kezdeményezéshez idén is csatlakozott a Bolyky Tamás Általános Iskola, ahol egész napos programokkal készültek a diákoknak. Napsütéses időben gyülekeztek a tanulók az iskola udvarán. Sokan népviseletben érkeztek, és már jól tudták, mit ünnepelnek ezen a napon. „Azért, mert a népviselet napja van és ez hagyomány is” – […]

Többen gitártudásukról adtak számot.

Zene, tánc, képi világ – Összművészeti bemutatót tartottak az Olvasóban

Szambával indult tegnap délután a program az Olvasóban. Az Adorján Lajos teremben rendezték meg ugyanis az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Tavaszváró Összművészeti Bemutatóját, amelyen a diákok megmutathatták, hogy mennyit fejlődtek az elmúlt időszakban. A rendezvény évtizedes múltra tekint vissza, a zeneiskolai szerepkörön túllépve most már évek óta fellépnek a tánctagozatos diákok is. „A […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.