Ózd Város hivatalos cimere
húsvét

húsvét

Megfújja a szondát az egyik sofőr.

Közel ezer autóst intettek ki a forgalomból a húsvéti hosszú hétvégén az ózdi rendőrök – Többnyire betartották a szabályokat a sofőrök

Közlekedésbiztonsági szempontból nyugodtnak mondható húsvéti hétvége van mögöttünk, személyi sérüléssel járó baleset nem volt a térségben. A négy napban szúrópróbaszerűen és finn módszerrel is ellenőrizték a sofőröket. Az Ózdi Rendőrkapitányság illetékességi területén összesen 964 gépjárművezetőt állítottak meg. Három ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból, akikkel szemben büntetőeljárást indítottak. Az egyenruhások vármegye-szerte jelen voltak az utakon. […]

Nyolc csapat vett részt a tornán.

Összehozza a csapatokat – Húsvéti focitornára várták a csapatokat a Marosiban

Hétvégén is megtelt a Marosi István Városi Sportcsarnok. A játékosok az I. Húsvéti Focitornára gyülekeztek, amelyet Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke nyitott meg. Kiemelte, hogy fontos az ilyesfajta szabadidős tevékenység, és megköszönte a szervezőnek, hogy összefogják a csapatokat. „Nagyon örülök ennek a civil kezdeményezésnek, úgy gondolom, hogy a férfiak is, […]

Vannak hagyományos szokások, de az idők során újabb divatok is kialakultak.

Húsvéti népszokások és hagyományok

A húsvét, mint ünnep a tavaszhoz, a megújuláshoz és az újjászületéshez kapcsolódik. Vallási jelentése szerint Jézus feltámadásának ünnepe, ugyanakkor a néphagyományban számos olyan szokás is megjelent, amelyek még a kereszténység előtti időkből erednek. Ilyen például a locsolkodás, amely eredetileg termékenységi rítus volt, hiszen a víznek tisztító és életet adó erőt tulajdonítottak. Szintén ősi jelkép a […]

Nagyböjti misét tartottak az Ív úti templomban.

A húsvét üzenete: a legrosszabból is fel lehet állni, Jézus pedig még a kereszten is ölelésre tárta karját – Szentmisén vettek részt a jánospálosok

Óvodásokkal és diákokkal telt meg az Ív úti templom tegnap. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon nagyböjti szentmisén vettek részt, és együtt imádkoztak Jézus feltámadásáért. A II. János Pál Katolikus Általános Iskola tanulói mellett az intézmény Néri Szent Fülöp Tagóvodájának nagycsoportosai is helyet foglaltak a padsorokban. A szentmisét Mischinger Ferenc plébános celebrálta, és Parra […]

Közúti ellenőrzés folyamatban.

Fokozott rendőri jelenlétre kell számítani Ózdon is a húsvéti hosszú hétvégén

Fokozott rendőri jelenlétre kell számítani Ózdon is a húsvéti ünnepek alatt. Ma kora délután a vasútállomással szemben intették ki az autósokat a forgalomból a helyi egyenruhások. Nagypéntektől húsvéthétfőig sokan mennek kirándulni, vagy látogatnak haza, megnövekszik a gépjárműforgalom, ezért is van szükség fokozottabb rendőri jelenlétre. A hatóság a zéró tolerancia elve alapján az ittas és bódult […]

Kézműveskedtek a gyerekeke a táblai parókián.

Tojáskeresés és kézműves foglalkozás várta az óvodásokat a táblai református templomban

Közösen énekeltek az ÓVÓ Virág Úti Tagóvoda növendékei és Veres-Bartha Beáta református lelkész a táblai templomban. A gyerekek húsvéti foglalkozásra érkeztek a tavaszi szünet előtt. A közös program nem előzmény nélküli, decemberben már szerveztek hasonló alkalmat, akkor az adventi és karácsonyi ünnepkörről beszélgettek. A kezdeményezés sikeres volt, a legkisebbek azóta is emlegetik. „Célunk volt, hogy […]

Húsvéti mesedélutánt tartottak a könyvtárban.

Tojásdíszítés, mesehallgatás – Húsvéti mesedélutánt tartottak a könyvtárban

Az Ózdi Városi Könyvtárban a húsvéthoz kapcsolódóan tartottak mesedélutánt, amelynek részeként a tojásfestés is szóba került. Különféle technikákat, például a levélrátétes díszítést, más néven a berzselést is megismerhették. „Szedünk kint az udvaron leveleket, rárakjuk a tojásra. Berakjuk harisnyába, belerakjuk a céklát vagy a hagymát, megkötözzük jól, és belerakjuk a forró vízbe” – mondta Antal Borka […]

Sonkák a pultban.

Slágertermékek célkeresztben – Húsvét közeledtével megnőtt a kereslet a sonkák, a kalácsok, a tojások és a csokoládék iránt

Közeledik a húsvét, ezzel együtt pedig megnövekedett a kereslet az ünnepi élelmiszerek iránt. A sonkák, tojások, kalácsok és csokoládék ilyenkor szinte minden bevásárlókosárba belekerülnek. A megnövekedett forgalom miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal fokozott ellenőrzéseket indított. A hatóság nemcsak az élelmiszereket, hanem más kapcsolódó termékeket is vizsgált. Az ellenőrzések kiterjednek többek között a húsvéti sonkákra, tojásokra, […]

Törpenyuszi.

Az élő nyúl nem játék – Sokan azonban mégis házi kedvencet vásárolnak húsvétkor

Húsvét közeledtével sokan döntenek úgy, hogy élő állatot vásárolnak házi kedvencnek. A szakemberek azonban figyelmeztetnek, hogy az elhamarkodott döntés komoly felelősséggel jár, és akár az állat életébe is kerülhet. Ilyenkor különösen népszerűek a törpenyuszik, de a tapasztalatok szerint sok kisállat néhány hét vagy hónap után az utcán végzi. Az állatvédők ezért hangsúlyozzák, hogy a nyúl […]

Idén 10.000 darab tojás díszíti a fát.

Újabb rekord! – Idén 10.000 darab tojás díszíti a szennai tojásfát

Megtelt élettel hétvégén a Szennai Tartó Lajos Közösségi Ház udvara. Az egész kertet színes tojások, nyuszik, valamint húsvéti hangulat lepte el. Idén már nyolcadik éve gyűlnek össze a helyiek, hogy több ezer darab tojással díszítsék fel a meggyfát. Minden évben többet szeretnének feltenni a fára a szervezők, így idén a tízezer volt a cél. Az […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.