Ózd Város hivatalos cimere
múlt

múlt

Uraj 810. születésnapja.

Kiválasztották Uraj címerét – Rajzpályázat segítségével lett Urajnak címere, a település 810. születésnapját ünnepelték a helyiek

Énekszó töltötte be az uraji templomot szombaton kora délután. A jelenlévők egy előadást is hallhattak az ősi épület történetéről. Ezt követően a közösségi házban folytatódott a program, ugyanis Uraj 810. születésnapját ünnepelték. Hónapokkal ezelőtt jött a gondolat az Uraj-Susa Jövőjéért Egyesület tagjai között, hogy a településrésznek címerre lenne szüksége. Meg is hirdettek egy rajzpályázatot, ebből […]

Dr. Szombatfalvy Anna, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület elnöke beszélt az ipari örökségvédelem jelentőségéről.

181 éves az ózdi kohászat – Idén tartották a XVII. Ózdi Ipari Örökségvédelmi Konferenciát

Ünnepélyes öltözetben tisztelegtek és közösen énekelték el a bányászhimnuszt a résztvevők ma délelőtt a XVII. Ózdi Ipari Örökségvédelmi Konferencia megnyitóján. Az eseménynek ezúttal az Olvasó Adorján Lajos terme adott otthont. A szakmai előadások mellett a vendégeket a „180 éves az ózdi kohászat” című kiállítás fogadta az előtérben. Az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Köre évről évre […]

Előadás az Újváros Téri Általános Iskolában.

Az ózdi kohászat történetét mutatták be az Ózdi Ipari Örökségvédők az Újváros Téri Általános Iskolában

Különleges időutazáson vehettek részt az Újváros Téri Általános Iskola diákjai. Bokor Sándor, az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének elnöke prezentációval kísért előadást tartott az ózdi kohászat történetéről. A cél az volt, hogy az alfa generáció is megismerje a vasgyár múltját. Az előadás során szó esett arról is, milyen meghatározó szerepet töltött be az ózdi vasgyártás, […]

Megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére.

Megemlékezést tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére az Újváros Téri Általános Iskolában

Minden diák ünneplőbe öltözve foglalt ma helyet az Újváros Téri Általános Iskola aulájában, ahol ünnepi műsorral tisztelegtek az 1956-os forradalom és szabadságharcban elhunytak emléke előtt. Elsőként a Himnusz dallamai csendültek fel. „Iskolánkban már hagyomány, hogy az október 23-i ünnepséget a hetedik évfolyamosok vállalják az osztályfőnökök vezetésével. Időben kiválasszák a műsorszámokat, a koreográfiát, a zenét. Én […]

75. bányásznapi megemlékezés és családi nap Farkaslyukban..

75. bányásznapi megemlékezés és családi nap Farkaslyukban

Farkaslyuk község képviselő-testülete, a Borsodi Bányászok Területi Tagozata és Farkaslyuki Alapszervezete bányásznapi ünnepséget tartott a Gyürki Gyula téren. A 75. jubileumi megemlékezésen térzenét adtak a kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola fúvósai és ütősei, ünnepi köszöntőt mondott dr. Csuzda Gábor országgyűlési képviselő és Nagy Tibor a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetségének elnökhelyettese. A délután családi nappal […]

Bokor Sándor átadja az emléklapot Janiczak Dávid polgármesternek.

Megköszönték a segítséget az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének tagjai

Május 16-án nagyszabású programsorozattal ünnepelték az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének tagjai az Ózdi Kohászat fennállásának 180. évfordulóját. Ennek tiszteletére egy emléktáblát is avattak. A gyári főkapu oldalára került ki egy mementó, mely az egykor itt dolgozóknak állít emléket. Ezen túl leleplezték a gyár falára felkerült molinót és a Kohász család domborművet, valamint átadták a […]

Régi újságokat és képeket is mutattak egymásnak a távolélők.

Távol élő ózdiak találkoztak az Ózdi Horgásztó partján

Idén tizenegyedik alkalommal tartották meg a távol élő ózdiak találkozóját. A program különlegessége, hogy nemcsak az elszármazottakat hívják össze, hanem a helyieket is várták. A rendezvény Kiss Zoltán nevéhez fűződik, aki azért indította útjára a kezdeményezést, hogy összehozza mindazokat, akik kötődnek a városhoz. „A fő cél, hogy lehetőleg a külföldön kint élők, akik elmentek a […]

Vastag Csaba énekes.

Színes lampionok, olasz slágerek, fotósarok és fröccsterasz – Hatodik alkalommal idézték meg a múltat a Rózsakerti Estén

Színes lampionok, virágokkal díszített kapu és hangulatosan megterített asztalok fogadták mindazokat, akik ellátogattak az Olvasó melletti parkolóba a hatodik Rózsakerti Estre. Az ÓMÉK-Olvasó munkatársai ezúttal is arra vállalkoztak, hogy egy estére visszarepítsék a vendégeket a múltba, felidézve ezzel a város egykor kedvelt, nagy múltú helyének a Rózsakertnek a hangulatát. „1886 az a dátum, amikor a […]

Óriás vászonkép a gyár egyik épületének falán.

Emléktábla és molinó avatás a XVI. Ózdi Ipari Örökségvédelmi Konferencián

Az egykori kohászati üzem főkapujánál folytatódott délután a XVI. Ózdi Ipari Örökségvédelmi Konferencia. Az épület oldalán ugyanis egy emléktábla kapott helyet, mely a régi dolgozóknak állít emléket. A mementót Bokor Sándor, az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének elnöke leplezte le. Ezt követően a résztvevők átsétáltak a Kohász térre. A gyár egyik épületének oldalán egy óriásmolinó […]

Dr. Kovács Sándor orvos-igazgató előadás közben.

Múlt, jelen és jövő – Sebészetről szóló előadást tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban

Egy bevezetővel indult az az orvostudományi előadás, melyet tegnap délután tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban. A központi téma a sebészet volt, melyet kivetítéssel tett színesebbé dr. Kovács Sándor sebész főorvos. Az intézmény vezetősége egy könyvmegjelenés kapcsán találkozott először az orvossal. „Nagyon érdekes dolgokat mondott a munkájáról, és felvetődött ez a gondolat bennünk, hogy de jó […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.