Ózd Város hivatalos cimere
sport

sport

Nyolc csapat vett részt a tornán.

Összehozza a csapatokat – Húsvéti focitornára várták a csapatokat a Marosiban

Hétvégén is megtelt a Marosi István Városi Sportcsarnok. A játékosok az I. Húsvéti Focitornára gyülekeztek, amelyet Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke nyitott meg. Kiemelte, hogy fontos az ilyesfajta szabadidős tevékenység, és megköszönte a szervezőnek, hogy összefogják a csapatokat. „Nagyon örülök ennek a civil kezdeményezésnek, úgy gondolom, hogy a férfiak is, […]

Fociznak az ovisok.

„A gyerekek nagyon-nagyon szeretik, hiszen mindenük a mozgás…” – Közel háromszáz résztvevő a Magyar Labdarúgó Szövetség Bozsik Intézményi Ovis Téli Grassroots Fesztiválján

Egymásnak adogatták a gyerekek a fejük felett a labdát. 3-3 elleni mérkőzések kapura, zsámolyra, szobor játék, vagy éppen a labdahernyó. Négy állomáson gyakorolhattak a kicsik a Marosi István Városi Sportcsarnokban. Ózdi és vidéki óvodások is érkeztek a Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots Bozsik Intézményi Programjának foglalkozására. „A lényeg az, hogy az óvodákban és iskolákban menjen ez […]

Lelátó a stadionban.

Háromszázmillió az ózdi stadion felújítására – Erről döntött a Sportért Felelős Államtitkárság

„Egy jó hírről szeretnék beszámolni a képviselő-testület minden tagjának és minden sportszerető ózdinak” – a mai képviselő-testületi ülésen napirend előtt dr. Csuzda Gábor országgyűlési képviselő kért szót, aki támogatásáról biztosította Ózd Város Önkormányzatát és kiemelte, hogy továbbra is azon dolgoznak, hogy minél több fejlesztés megvalósulhasson a városban. Ehhez kapcsolódott bejelentése is, miszerint a Sportért Felelős […]

Túrázók a Hármaskeresztnél.

A téli túra az első, a szánkóhúzás ráadás volt – Vasárnap indul a 2026-os Kondi Napok programsorozata

Vasárnap indul a 2026-os Kondi Napok programsorozata. A korábbi évek hagyományai szerint a téli túrázás lesz az első próbatétel. Az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület tagjai február 8-án délelőtt fél tízre a Bíben-völgy lábához várnak minden mozogni vágyót. A téli túra útvonala a sárga turistaúton kalauzolja el az érdeklődőket, több táv közül is lehet […]

A 2025/26-os Varga József Amatőr Tekebajnokságon kilenc csapat méri össze erejét.

„15 teli, 15 tarolás” – A visszavágókkal folytatódik a X. Varga József Amatőr Tekebajnokság

A 2025/26-os Varga József Amatőr Tekebajnokságon kilenc csapat méri össze erejét, oda-visszavágó alapján körmérkőzéses formában, melyet sorsolással döntöttek el. Tegnap kezdődött a második forduló, ahol a Postások a Titánokkal, az Edzőbák a Féltek-ével a Nosztalgia pedig az Öregifjak gárdájával csapott össze. A tisztes középmezőnyt szeretnék megtartani a tavaszi fordulóban is – mondta Papp Gábor, a […]

Cseleznek a játékosok.

Folytatódott a Bozsik Intézményi Program a Marosi István Városi Sportcsarnokban

Ma délelőtt ismét benépesült a Marosi István Városi Sportcsarnok, ahol ezúttal a Bozsik Intézményi Programban a második korcsoportosok léptek a színre. Hogy ne legyen zsúfolt a pálya, az elmúlt héten is szerepeltek csapatok. Ma délelőtt három általános iskola lelkes sportolói mérték össze tudásukat egy jó hangulatú focitornán. „Az Ózdi Petőfi Sándor Általános Iskolából érkeztünk. A […]

Kapura rúg egy tanuló.

November 25-e a magyar labdarúgás napja – Az évszázad mérkőzésére a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai is visszaemlékeztek

A Bolyky Tamás Általános Iskolában a fiatalok stílusosan öltöztek ma reggel. Az a., b. és c. osztályosok piros, fehér, zöld mezt viseltek. Ma hetvenkét éves az évszázad mérkőzése. Az Aranycsapat 1953. november 25-én győzött 6:3-ra Anglia ellen Londonban. Az MLSZ döntése értelmében a magyar labdarúgás napján megemlékeznek a történelmi győzelemről és az Aranycsapat, valamint minden […]

A csapat tagjai.

Az Iron Angels tagjai tették próbára felkészültségüket a Spartan Race pomázi versenyén

Hangos zene, nagy tömeg és farm hangulat fogadta a versenyzőket vasárnap délelőtt Pomázon. Itt rendezték meg a Spartan Race Sprint versenyét. Az ország számos pontjáról érkeztek a résztvevők. Városunkból az Iron Angels tagjai is megméretették magukat az egyesület színeiben. Lelkesen melegítettek a verseny előtt a tagok, még egy pár csoportkép is készült az indulás előtt. […]

Rajt.

Ózdi Futónapok a városi stadionban

A hűvös idő ellenére is többen kilátogattak az Ózdi Futónapok második állomására a stadionba. Az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület rendezvénye egyre népszerűbb a helyiek körében. A megmozdulás lényege a mozgásra ösztönzés. „A célja az, amit meghirdettünk már az év elején, hogy minél több mindenkit rábírjunk arra, hogy kicsit mozogjanak, fussanak. Itt a stadionban […]

A tanév első atlétika versenyét rendezték meg a városi stadionban.

A tanév első atlétika versenyét rendezték meg a városi stadionban

A városi stadionban ma rendezték a Diákolimpia körzeti döntőjét atlétika sportágban. Öt általános iskolából érkeztek a felső tagozatos versenyzők, akik több versenyszámban is összemérték tudásukat. „A mai napon bonyolítjuk le a 2025/26-os tanév első atlétikai versenyét. Ez egy ügyességi csapatbajnokság. Ez a verseny már nagyon régóta diákolimpiai versenyszám, ha jól emlékszem 1993-óta. A mai versenyünkön […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.