Ózd Város hivatalos cimere
érem

érem

Felsorakozott a rajtba a mezőny.

Folytatódik a tízéves, sportos hagyomány – Elrajtolt az Ózdi Futónapok

Tegnap délután újra futók és szurkolók érkeztek a stadionba. A leggyorsabbaknak szánt érmek már az asztalon várakoztak. A rajtszámok feltűzése után pedig elrajtolt a mezőny. Miközben az órán teltek a percek, a résztvevők rendületlenül tették egyik lábukat a másik után. A körözés jó hangulatban telt, a pálya másik pontján a legfiatalabbak szurkoltak. Az apróságok rengeteg […]

Mezei futóversenyt rendeztek a stadionban.

Mezei futóversenyt rendeztek a stadionban

Hangosan szurkoltak társaiknak a gyerekek a stadion területén, ahol sárga szalag jelezte a mezei futóbajnokság útvonalát. A sporteseményen több száz diák állt rajthoz. Zászlóval jelezték a verseny kezdetét, majd elindult a tömeg a cél felé. „Ez a verseny tulajdonképpen diákolimpiai versenyszám, ami azt jelenti, hogy megrendezzük a városi körzeti döntőt és az első helyezett egyéni […]

Gyerekek úsznak a medencében a Térségi Úszás Diákolimpián.

16 arany, 13 ezüst, 9 bronz – Így zajlott a Térségi Úszás Diákolimpia

A sípszó után beugrottak a lányok a medencébe, megkezdődött a verseny. A partról hangosan biztatták őket a csapattársak. Ismét élettel telt meg a városi uszoda, hiszen ma rendezték a Térségi Úszás Diákolimpiát. „Első, második, harmadik és negyedik korcsoportban, tehát általános iskolások részére. Új versenyszámként bekerült – mint az úszás sportágban egy pár éve – a […]

Csoportkép az ózdi tornászokról.

Újabb tornász sikerek

Bemelegítéssel kezdték az edzést a tornászok az Újtériben. Nincs megállás, folyamatosan készülnek a versenyekre is. A közelmúltban Miskolcon, az Avasi Kupa Tornaversenyen vettek részt, ami egy felkészülési megmérettetés volt. „Ez azért volt fontos számunkra, mert abban a csarnokban rendezték meg, ahol majd a megyei döntő lesz. Tavaly még csak egy csapattal és egyéni versenyzőkkel tudtunk […]

Medicinlabda dobás, futás, távolugrás – A Csillagfürt EGYMI-ben rendezték a FODISZ Diákolimpia Terematlétika vármegyei fordulóját

Délelőtt rendezték a FODISZ Diákolimpia Terematlétika vármegyei fordulóját. A sporteseménynek a Csillagfürt EGYMI adott otthont. Nemes Zsolt versenyigazgató már nem először járt az intézményben. Ma három korcsoportban és négy sportágban mérték össze ügyességüket a diákok. „A terematlétikát elsősorban a kisebb korcsoportosoknak találtuk ki. A versenyszámok a harminc méteres síkfutás, a medicinlabda dobás. Korcsoportonként az egyes […]

Ózdi sikerek az Észak-Magyarországi Regionális Amatőr Úszóbajnokságon

Az Ózdi Úszó Klub tanítványai a közelmúltban vettek részt az Észak-Magyarországi Regionális Amatőr Úszóbajnokságon. Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves vármegye nyolc egyesületéből, összesen száztíz sportoló indult a versenyen. A helyi klub tizenegy tanítványát nevezte a megmérettetésre, akik öt ezüst- és három bronzéremmel tértek haza. „A hétvégén Miskolcon vettünk részt az Észak-Magyarországi Regionális Amatőr Úszóbajnokság harmadik fordulóján. […]

Kondi Napok – Megfutották a hosszú lépcsőt

Kellemes őszi időben gyülekeztek az érdeklődők a Március 15. úti lépcsősor aljában. A szabályok szerint a leghosszabb táv Ráctag tetőn ér véget, de rövidebb szakaszokat is lehetett teljesíteni korosztálytól függően. Sok kondis rugaszkodott neki a feladatnak, amely hagyomány az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület életében, hiszen már tizennegyedik alkalommal szervezték meg a próbát. „Van […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.