Ózd Város hivatalos cimere
program » 29. oldal

program

Kutatás, helytörténet, családfa – „Ma is tanultam valamit” című előadáson vettek részt a Vasvár Úti Általános Iskolások a múzeumban

Érdeklődve hallgatták a Vasvár Úti Általános Iskola hatodik és hetedik osztályos diákjai a „Ma is tanultam valamit” című előadást, mely a helytörténeti és a családfakutatásba kalauzolta el őket. A gyerekeknek szervezett rendezvénysorozat a felnőtteknek szóló programra épül, csak nyelvezetben és terjedelemben különbözik. „Mi azért örülünk, és azért is került itt a múzeumban megrendezésre ez a […]

Az idén száz éves Olvasóba látogatott Hiller István egykori kulturális miniszter

Kedden a délutáni órákban érkezett meg az Olvasóhoz Hiller István, egykori oktatási és kulturális miniszter, országgyűlési képviselő, az MSZP választmányi elnöke. Az épület aulájában a város vezetősége, helyi párttársai és az ÓMÉK munkatársai fogadták. Az idén 100 éves intézmény gálaműsorán nem tudott részt venni, így most pótolta a látogatást. „Egy hónappal ezelőtt volt az Olvasó […]

Német és magyar hagyományok – Márton-napi felvonulást szervezett az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium német önkéntese

Gyerekzsivaj töltötte meg tegnap délután a gimnázium tizenötös tantermét. Csattogtak az ollók, filctoll szántotta a papírtányért. A gyerekek liba alakú lámpást készítettek. November 11-én ünnepeljük Márton napját. Ehhez a jeles alkalomhoz kötődően – hagyományteremtő céllal – egy rendhagyó eseményt szerveztek az intézmény pedagógusai. „A program első részében Márton naphoz kötődő hagyományokat ismerhettek meg a diákok. […]

Könyvbemutató és interaktív kiállítás – A Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programsorozat záróeseményét rendezték meg

A Múzeumok Őszi Fesztiváljának utolsó eseményét rendezték tegnap az Olvasóban. Az országos kezdeményezéshez már több évtizede csatlakozik a Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark. A programsorozat első felében október közepén kirándulásokat szerveztek a múzeum munkatársai, most pedig a kulturális életet helyezték középpontba. „Mi ezeken az alkalmakon igyekszünk valami újat kitalálni, ami eltér attól az egész […]

Huszonöt éves fennállását ünnepli az Ózdi Nyugdíjas Klub

Gyülekeztek az Ózdi Nyugdíjas Klub tagjai a Civil Ház nagytermében, hiszen huszonöt éves fennállásukat ünnepelték. A falakon több fénykép összeállítás is látható volt, amely a klub életének mozgalmas pillanatait idézte fel. Kirándulásokat, közös programokat és versenyeket örökítettek meg. Schlögl Zoltánné beszédében elmondta, hogy 1999 őszén az Ózdi Kohászati Üzemek nyugdíjba vonuló vezetői alapították meg a […]

Kényszerpálya helyett életpálya! – Nyílt napot tartottak a Van Helyed Alapítvány ózdi stúdiójában

Diákok érkeztek a Van Helyed Alapítvány ózdi stúdiójába. A délutáni foglalkozásra jöttek. Nem egy szokványos nap ez, hiszen rövidesen több turnusban látogatók is megtekintik az órát. A szervezet képviselői ugyanis nyílt napot szerveztek. A program egy házbejárással indult. Bódis Kriszta, az alapítvány megálmodója és szakmai vezetője végigkalauzolta a vendégeket az épületen. Ezután egy filmvetítéssel egybekötött […]

Halloweeni program az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban

Egy kis izgalmat ígértek az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban azoknak a gyerekeknek, akik ellátogattak a Tök jó! elnevezésű foglalkozásra, mely a halloweeni hagyományokhoz kapcsolódott. Az iskolai őszi szünetet sok diák kihasználta arra, hogy szabadidejét hasznosan töltse el. „Az őszi szünetben egy kedves, vidám halloweeni programmal készültünk a gyerekeknek. Egészen délután öt óráig tartjuk a gyerekeket […]

Átfogó vizsgálaton vehettek részt a Neutrik Hungary Kft. dolgozói

Nagy sátor és kamion fogadta az udvaron a Neutrik Hungary Kft. dolgozóit két napon keresztül. A vállalat még a múlt évben nyújtott be pályázatot Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjára. Idén érkezett a válasz, hogy ellátogatnak komplex szűrőkamionjukkal az ózdi egységbe is. A vezetőség úgy véli, hogy ez egy remek lehetőség dolgozóik számára. „Mindenben szeretnénk a dolgozóinkat […]

Sportszerbörzét tartottak a Digitális Erőműben

Hangos gyerekzsivaj zengte be a Digitális Erőmű nagycsarnokát, ahol első alkalommal szervezték meg a Sportszerbörze elnevezésű rendezvényt. Kísérő programokkal is készültek, hiszen volt többek között dekázó, kosárlabda dobóverseny is, de a pingponglabda-pattogtatásban is várták a legügyesebbeket. A gyerekeken kívül a felnőttek is kipróbálták tehetségüket. „Azt gondoltuk, hogy nézzük meg, próbáljuk ki, hogy vannak-e olyanok, akik […]

Nyílt napot szerveztek hétvégén az Ózdi Állategészségügyi Telepen

A kutyák egészsége a megfelelő táplálkozásban és a rendszeres mozgásban rejlik. Bizonyára fontosnak tartották ezeket az ismérveket az Ózdi Állategészségügyi Telepen dolgozók, amikor meghirdették a nyílt napot, melyen a kutyabarátoknak lehetőségük nyílt egy kiadós sétára kedvenceikkel. „Hála Istennek nagyon eredményesre sikerült ez a mai napunk, hiszen a 64-65 kutyánkból mindenki ki tudott menni sétálni. A […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.