Ózd Város hivatalos cimere
program » 21. oldal

program

Az előadás közben egy kislány válaszol a kérdésekre.

Leendő elsősök látogattak a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodába

Ma reggel nevetgélő gyerekekkel telt meg a tornaterem. A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusai egy érdekes programmal készültek a leendő elsősöknek. A rendezvényre két intézményből érkeztek a kicsik: a Néry Szent Fülöp, valamint a Ózdi Városi Óvodák Mogyorósvölgyi Tagóvodájából. „Az ózdi Bárka Színpad fogja majd előadni azt a zenés műsort, ami […]

Csoportosan díszítik a SZIKSZI-s fiúk az intézmény májusfáját.

Hagyományőrzés – Májusfát díszítettek a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói

Színes krepp papír csíkokkal díszítették az egyik udvaron található fát a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium udvarán. Fontosnak tartották, hogy védjék a természetet, így évről évre ugyanazt a fát dekorálják. Idén is a tizenegyedikes fiúk serénykedtek körülötte. Az intézményben már régóta hagyomány ez a közös program. „Azért is támogatjuk ezt, mert úgy gondoljuk, hogy […]

Új otthonok, új esélyek Domaházán és Ózdon – nyáron kezdődhetnek a munkálatok.

Új otthonok, új esélyek Domaházán és Ózdon – nyáron kezdődhetnek a munkálatok

Újabb szakaszába lépett Domaházán és Ózdon a szociális lakhatási program, amely a helyi rászoruló családok számára teremti meg a biztonságos, fenntartható és megfizethető otthonok lehetőségét. A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete által koordinált projekt jelenleg a tervezési fázisban tart, a kivitelezési munkálatok várhatóan legkésőbb a nyári hónapokban megkezdődhetnek. A fejlesztés az Európai Unió és a […]

Nyáron indulnak a szociális lakhatási program felújításai Borsodbótán és Ózdon.

Nyáron indulnak a szociális lakhatási program felújításai Borsodbótán és Ózdon

Új szakaszba lépett a szociális lakhatási program Borsodbótán és Ózdon: várhatóan a nyári hónapokban elindulhatnak a felújítási és építési munkálatok. A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete által koordinált, komplex támogatást nyújtó program célja, hogy rászoruló családok hosszú távon biztonságos és megfizethető otthonhoz jussanak. A szociális lakásépítési program során összesen 13 otthon kialakítása valósul meg: tizenkét […]

Toroczkai László a Mi Hazánk Mozgalom elnöke és Varga Balázs választókerületi elnök.

Megnyitották a Mi Hazánk Mozgalom ózdi irodáját

Gyülekeztek a Vasvár út egyik ingatlana előtt a Mi Hazánk Mozgalom szimpatizánsai. A párt itt nyitotta meg ózdi irodáját. Toroczkai László a Mi Hazánk Mozgalom elnöke és Varga Balázs választókerületi elnök vágta át a nemzeti színű szalagot. Egy kézfogással megpecsételték a jövőbeli közös együttműködést, majd néhány szóval üdvözölték a megjelenteket. „A Mi Hazánknak nem volt […]

A kalandokkal teli tábor néha meglepetéseket is tartogat.

Nyári táborok – Mutatjuk, hogy idén melyek a legnépszerűbbek és hogyan változnak az árak tavalyhoz képest

A nyári szünet kezdetével elindulnak a gyerektáborok. A legkeresettebbek idén is a tematikusak, azok közül is a nyelv-, a sport- illetve a kiránduló táborok. A szülőknek sok esetben problémát jelent, hogy megoldják az egész nyárra kiterjedő gyerekfelügyeletet. Aki teheti a nagyszülők segítségét kéri, de vannak akik a szervezett programokat részesítik előnyben. Az ÓSÉK is tart […]

Az esemény plakátja.

Koncertekkel és vásárral várja az érdeklődőket a Majális

Májusfaállítás, helyi fellépők és sztárvendégek. Számos programmal készülnek az Olvasó munkatársai a Majálisra. Már korábban elkezdték a szervezési feladatokat annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen menjen az Ifjúsági Parkban. „Az ÓMÉK Nonprofit Kft. működéséhez a feltételeket elsősorban az önkormányzat biztosítja. Minden évben van egy keret, amit rendezvényekre fordíthatunk. Ez évről évre sajnos az anyagi lehetőségek miatt […]

Airsoft puskával lőttek célba a fiatalok.

Akadálypálya, airsoft lövészet és önvédelmi bemutató – elstartolt a III. Bródy Kadét Sportnap

Csapatok versengtek egymással a Vitkó Lovastanyán kiépített akadálypályán. Az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikum most tartotta meg a III. Bródy Kadét Sportnapot. A helyi intézményből 15, 4-5 fős csapat jelentkezett és idén az egyik testvérintézményből, a kazincbarcikai ÓSZC Surányi Endre Technikum, Szakképző Iskolából is érkeztek diákok. „Ez a harmadik Bródy Kadét Sportnapunk. Harmadik alkalommal […]

Dr. Kovács Sándor orvos-igazgató előadás közben.

Múlt, jelen és jövő – Sebészetről szóló előadást tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban

Egy bevezetővel indult az az orvostudományi előadás, melyet tegnap délután tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban. A központi téma a sebészet volt, melyet kivetítéssel tett színesebbé dr. Kovács Sándor sebész főorvos. Az intézmény vezetősége egy könyvmegjelenés kapcsán találkozott először az orvossal. „Nagyon érdekes dolgokat mondott a munkájáról, és felvetődött ez a gondolat bennünk, hogy de jó […]

Táncolnak a gyerekek.

Ovimúzeumban tartottak foglalkozást a Nemzetőr úti ovisoknak

Szőttesek, párnák, citera és egyéb használati tárgyakat ismerhettek meg a gyerekek, mely a régi időket idézi meg. Múzeumpedagógiai foglalkozást tartott Mede-Bárdos Krisztina óvodapedagógus az egyik csoportnak, a Nemzetőr Úti Tagóvodában kialakított ovimúzeumban. „Intézményünkben nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományápolásra. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan kollégákkal tudok együtt dolgozni, akik nyitottak a szakmai megújulásra. […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.