Ózd Város hivatalos cimere
program » 18. oldal

program

A kapásra várnak a fiatalok Hangonyi-tó partján.

Idén újra horgásztábort rendeztek a Hangonyi-tó partján

A hagyományosnak mondható horgásztábor idén is megnyitotta kapuit. A szabadtéri programot Balázs Zoltán, a Hangonyi-tó tulajdonosa szervezi évről évre. Ez alkalommal tizenkét fiatal kapott az alkalmon, hogy a számukra kedvelt sportot űzhessék a tóparton. „A horgászat elméleti és gyakorlati ismereteit oktatjuk. Most éppen horgászverseny volt, hogy gyakorolják a versenyhorgászatot is. Előtte az elméletről beszéltünk, hogy […]

Pillanatkép a kutyás bemutatóról.

Szalonnát sütöttek és kutyás bemutatót láttak ma a gyerekek az ÓTSZEGYII nyári táborában

Egy bűnözőt fogott el Durkó Gábor kutyájával, Rióval. Persze ez nem éles helyzet volt, csak bemutatót tartottak a táborozó gyerekeknek. Először szájkosárral szerelte le a bűnözőt a németjuhász, de később az is lekerült az állatról. „Egy engedelmes munkával kezdtük a bemutatót. Egy röviddel, mert már a kutya nyugdíjas, kilenc éves elmúlt. Ez már csak ilyen […]

Távoli kép a projekt ismertetéséről.

Elindult a Helyi humán fejlesztések Ózdon címet viselő projekt

Projektnyitó rendezvény volt az ÓMÉK-Olvasóban. A szakmai felelősök mellett cégek, intézmények vezetői is részt vettek a tájékoztatón, amelyet Marosréti-Zsuponyó Anett alpolgármester nyitott meg. „A Helyi humán fejlesztések Ózdon projekt egy három éves projekt, ami a városban megvalósul. Egy nagyon nagy kört ölel majd fel. Mind a kisgyermekek, mind a felnőttek, nők és idősek korosztályát is […]

A kondiparkban mászik az egyik lány.

Sporttáborban tombolnak a gyerekek

Az Ózdi Sport- és Élményközpont évek óta szervez sporttábort. Ma három csoportra osztva, körforgásszerűen váltották egymást a fiatalok. Az egyik csapat a tekézéssel ismerkedett. Mindenki más technikát választott, hogy ledöntse a bábukat. „Nagyon jó a sporttábor, különleges programok vannak, jó a kaja, nagyon rendesek a tanítók, gondviselők. Nagyon szeretek itt lenni” – nyilatkozta Kovács Benedek. […]

Elismerések, díjak sorakoznak az asztalon.

Köszöntők, elismerések, kitüntetések – Semmelweis-napi ünnepséget rendeztek az Ózdi Almási Balogh Pál Kórház kertjében

Július elseje Semmelweis Ignác születésnapja, egyben a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Ezen a jeles napon azok előtt a szakemberek előtt tisztelgünk, akik gyógyító, ápoló munkájukkal nap mint nap segítenek embertársainkon. Az Ózdi Almási Balogh Pál Kórház vezetése ma tartotta meg Semmelweis-napi programját. Elsőként dr. Bélteczki János főigazgató szólt a vendégekhez. „Tisztelt vendégeink! Kedves barátaim! Hagyomány […]

Volt strandolás, kézműves foglalkozás is a fiataloknak szervezett hittantáborban.

Reggeli áhítat, strandolás, bibliai történetek – Így zajlott az idei római katolikus hittantábor

Szabad tűzön főtt a gulyás, amelyet később a táborozó gyerekeknek szolgálták fel. Ezt a fogást a fiatalok kérték a nevelőktől. A római katolikus napközis hittantábort már évek óta nagy sikerrel szervezik. Idén több mint negyven gyerek jelentkezett. „A templom szeretetét, a közösségi összetartozás fontosságát magukkal viszik és utána visszatérnek a szentmisére, visszatérnek a hittanórára. Nekünk […]

Sokan kilátogattak a rendezvényre.

Szent Iván-éji piknik a tóparton

Plédeken ültek családok, baráti társaságok. Több száz ember látogatott ki tegnap este a tópartra. Szent Iván éjszakáján pikniket szervezett a város. „Felkeltette az érdeklődésünket. Nagyon jó az idő, úgy látom, hogy jó a társaság, a hangulat. Nem akartunk kimaradni ebből az élményből” – nyilatkozta Simoncsik Andrea. Idővel egyre többen gyűltek össze a stégnél. A programot […]

Táborozók jógáznak az Ifjúsági Parkban.

Olvasó látogatás és Jóga Móka – Így telt a nap az ÓTSZEGYII nyári napközis táborában

Szoborjátékot játszottak a gyerekek az Olvasó színháztermének színpadán. Amíg szólt a zene táncoltak, majd amikor csend lett, mozdulatlanná kellett válniuk. Az Olvasó felfedezése volt az egyik program a mai napon. Az ÓTSZEGYII Családi és Gyermekjóléti Központ Hétvölgy Mosoly Alapítványa ismét megszervezte az igen népszerű nyári napközis táborát. „Voltunk a strandon, az tetszett nagyon, meg ma, […]

Próbálnak a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjai.

Népzene és néptánc – Nyári edzőtábort szerveztek a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjainak

Egy alapos bemelegítéssel indult az a nyári edzőtábor, amelyet a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjai számára szerveztek az Olvasóban. A csoport idén ünnepli tizedik születésnapját. A kerek évforduló alkalmából novemberre egy nagyszabású gálát terveznek. Erre készülnek most a tábor keretében. „Én hét éve táncolok. Először az iskolámban kezdtem, a Vasvárban. Onnan felkerültem a Gyöngyvirágba, ahonnan a […]

Közúti forgalomban kerékpároznak a gyerekek.

Komplex ügyességi feladatok, nehezebb forgalmi helyzetek – Ez a Bringasuli 2.0 tesztprogram

Itt a nyár, a jó időben egyre többen pattannak kétkerekűre. A biciklizés azonban nem veszélytelen sportág. Érdemes megismerkedni a biztonságos közlekedés szabályaival és a stabil kerékpárhasználattal. Ebben segít a gyerekeknek a Bringasuli program. „Az Aktív Magyarország támogatásával jött létre, és a Bringasuli csapata szervezi meg a Bringasuli programot. Az a cél, hogy tízezer diákot oktassanak […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.