Ózd Város hivatalos cimere
program » 24. oldal

program

Jean-Marie Cador mutatja fotóit.

Francia nyelv, fotókiállítás és nyelvtanulás – Frankofón napot tartottak a SZIKSZI-ben

A francia nyelvvel és kultúrával ismerkedtek a diákok a SZIKSZI-ben. Az anyanyelvű előadó egy tengerről szóló fotókiállítást is hozott magával. Jean-Marie Cador rengeteg helyen járt, képei központi témája a vízpart. Az intézményben régóta tanítják a francia nyelvet. Minden évben tavasszal tartják a Frankofónia rendezvénysorozatot Magyarországon. A diákok mindig szívesen csatlakoznak a programhoz. „Raymond Lardellier úrral […]

Vízi foglalkozást tart egy kisbabának Gyöngyösi Bianka.

Vízi foglalkozások, babamasszázs és mozgásfejlesztés – Megnyitotta kapuit a Mattesz Baby Spa Ózdon

Buborékoló jakuzzi, színes játékok és vízcsobogás hangja fogadta azokat az érdeklődőket, akik a Mattesz Baby Spa megnyitójára érkeztek vasárnap délelőtt. A meghívott vendégek között volt Marosréti-Zsuponyó Anett alpolgármester, aki köszöntötte a megjelenteket. „Alpolgármesterként és védőnőként is különösen fontos számomra minden olyan kezdeményezés, amely a legkisebbek egészségét, fejlődését és a jólétét szolgálja” – mondta Marosréti-Zsuponyó Anett, […]

Telt házzal debütált a Nőklub.

Divat, szépségápolás, stílus – Nőklub indult a Csendes Kávézóban

Telt házzal debütált a Csendes Kávézó Nőklubja. A színpadon kozmetikumokkal teli asztal, kiállított ruhadarabok és táskák várták az érdeklődőket. Az esemény megálmodója Bóta Beáta Rita, akiben már korábban megfogalmazódott, hogy jó lenne szervezni egy olyan könnyed, vidám programot, amely kifejezetten a hölgyeknek szól. A vendégek három előadást hallgathattak meg. Elsőként Kovács Edina nőiesség és stílus […]

Számos helyi lakos vett részt a fórumon.

5 pontban a magyarokért – Nyílt fórumot tartott a Magyar Szocialista Párt a Civil Házban

Folyamatosan érkeztek a helyiek a Civil Ház egyik termébe. A Magyar Szocialista Párt Ózdi Szervezete látta vendégül Komjáthi Imrét, az MSZP elnökét és dr. Tóth Bertalant, az országgyűlési képviselőcsoport frakcióvezetőjét, akik országjárás keretében hoztak el egy öt pontos javaslatcsomagot. Ennek középpontjában a megélhetési nehézségek állnak. „Többször éltünk azzal a javaslattal a kormány felé, hogy az […]

Közösségi tojásfa díszítés Szennán.

Közösségi tojásfa díszítés Szennán

Színes, írókával írt, gyöngyökkel kirakott vagy horgolással díszített tojások tömkelege ékesíti azt a tojásfát, melyet Szennán a Tartó Lajos Közösségi Ház udvarán díszítettek fel a lelkes hagyományőrzők. „Nagyon tetszik itt, szeretek tojást díszíteni. Erdőkertesről jöttem és keresztanyának és keresztapának vagyok a keresztlánya és szeretem a húsvétot. Szerintem ez egy nagyon jó ünnep. Nagyon jó húsvéti […]

Farsangi táncházat szervezett a Szabad Szombat Táncegyüttes.

Farsangi táncházat szervezett a Szabad Szombat Táncegyüttes

A BEB zenekar muzsikált az Olvasó Adorján Lajos termében, ahol farsangi táncházba hívták a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjai a kicsiket és nagyokat egyaránt. Különleges volt a mostani zenés délután, hiszen a farsang jegyében telt. Sokféle tánclépést gyakoroltak a gyerekek, egy kis időre minden résztvevő bepillanthatott a régebbi korok világába. „Vannak slágertáncok természetesen gyerekek részére. Moldvai, […]

Bemutatkozó foglalkozást tartanak a TanulÓzd program keretében.

Közösségi tanulóházat indított Ózdon a Magyar Református Szeretetszolgálat

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2018-ban indította útjára a „Válaszút-Komplex digitális program a sikeres életpályáért” nevet viselő projektet, amelyben százhúsz hátrányos helyzetű fiatal vett részt. A szervezet munkatársai öt éven keresztül segítették a diákokat abban, hogy középfokú végzettséget szerezzenek. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően új közösségi tanulóház nyitotta meg kapuit Pázmány úti telephelyükön. „Itt is az a […]

A tanórák is jó hangulatban telnek.

Idén is a vármegye második legjobb technikuma lett a SZIKSZI

A SZIKSZI a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott a legjobb technikumok listáján vármegyei szinten. A rangsor az Innovatív Képzéstámogató Központ oldalán jelent meg. Ebben azok az intézmények kaptak helyet, ahová legalább 100 diák jár, közülük húsz fő technikumi tanuló, valamint mindegyik rangsoroló szempont szerint érvényes adattal rendelkeznek. Nézték többek között a tanulók felvételi érdemjegyeit és […]

A Halmozottan Sérültek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szülőszövetségének tagjai programot szerveztek tegnap délután a Civil Házban.

Érzékenyítő tréningek, mentorszülő hálózat – Ezek a témák kerültek előtérbe a Civil Házban

Egy összefoglaló kisfilmmel és egy rövid köszöntővel indult az az esemény, amelyet a Halmozottan Sérültek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szülőszövetsége szervezett tegnap délután a Civil Házban. A „ Fogadj el!” címet viselő projekt 2024 októberében indult pályázati forrásból. Ennek keretében több érzékenyítő tréninget tartottak ózdi általános iskolákban. A program különlegessége, hogy a tapasztalati szakértők mindegyike sérült fiatal. […]

A dolgozók összeálltak egy csoportképre.

Lézerharc, stratégia és kikapcsolódás – Csapatépítésen jártak a Neutrik Hungary Kft. dolgozói

Felfegyverkezve rohangáltak a Digitális Erőmű alagsorában a Neutrik Hungary Kft. dolgozói. Lézerharcoltak, ezt a programot választották csapatépítésre. Ez alkalommal huszonhárman gyűltek össze egy közös játékra. A vállalat ügyvezető igazgatója szerint ez egy remek lehetőség, hogy munkán kívül is megismerjék egymást a kollégák. „Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a Digitális Erőművel, úgyhogy ők felajánlották nekünk a lehetőséget […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.