Ózd Város hivatalos cimere
program » 9. oldal

program

Dr. Alabán Péter történész tartott előadást az Ózdi Városi Könyvtárban.

Történelmi előadás-sorozat – Dr. Alabán Péter volt az előadó

Folytatódott az Ózdi Városi Könyvtár történelmi előadás-sorozata. A második alkalommal dr. Alabán Péter történész volt a vendég, aki „A hagyományos és a posztmodern munkásság a rendszerváltás után” címmel tartott előadást. A szervezők a programmal a március 24-i honismeret napjához is csatlakoztak. A sorozatot februárban indították azzal a céllal, hogy aktuális, helyi vonatkozású témákat mutassanak be […]

A dobogó legfelső fokára az Utolsók álltak fel.

Utolsókból lettek az elsők – A Vasvár csapata nyerte a Kiskohász vetélkedőt

Nyolc csapat mérte össze tudását ma délelőtt a múzeumban. Míg négy csoport az intézmény udvarán keresgélt, a többiek odabent oldottak meg egy feleletválasztós tesztet, majd cseréltek. Ez volt a Kiskohász Kincskereső Kalandjáték, amelyre az iskolák nevezhették felsős diákjaikat négyfős csoportokban. A két blokk egymással párhuzamosan futott, és mindenki minden feladatban részt vehetett. „Szerintem a benti […]

A csúszdázás is népszerű volt.

Gyere és játssz velünk! – Nagy érdeklődés övezte a Mogyorósvölgyi Tagóvoda nyílt napját

Egymás után kerültek fel a színes tojások az ágakra. Kicsik és nagyok közösen díszítették a fát. A szabadtéri program nem titkolt célja: megállni néhány pillanatra és egy kicsit összehozni a közösséget. A Mogyorósvölgyi Tagóvoda nyílt napjára nemcsak a szülőket és a leendő kiscsoportosokat, hanem a ma már iskolapadot koptató régi ovisokat is várták vendégségbe. Többen […]

Az intézményvezetők ezután több tanórára is ellátogattak, hogy megnézzék, hogyan folyik az oktatás.

Tanulni egymástól – Jó gyakorlataikat mutatták be a vármegye iskolaigazgatóinak a János Pálban

Diákok gyülekeztek ma reggel a II. János Pál Katolikus Általános Iskola aulájában. Rajtuk kívül negyven iskolaigazgatót is vártak, hogy egy szakmai nap keretében megfigyeljék, az intézmény milyen gyakorlatokkal segíti a gyerekek fejlődését. Kocska Ágnes főigazgató köszöntője után a diákok zenés meglepetéssel fogadták a vezetőket. A produkció után a diákok visszatértek tantermeikbe, az Igazgatói Mentorhálózat Programban […]

Együtt teljesíti az akadályt kedvencével a versenyző.

Újra megszervezi a Hétvölgy Kutyás Akadályfutást a Lam-völgyi Kutyás Egyesület és Kutyaiskola

Április 19-én második alkalommal rendezik meg a Hétvölgy Kutyás Akadályfutást. Az eseményre nemcsak a környékről, hanem az ország több pontjáról, sőt a határon túlról is érkeznek nevezők. Ezúttal Hangony ad otthont a versenynek. A résztvevőkre egy öt kilométeres pálya vár, 200–300 méteres szintemelkedéssel és tíz akadállyal, amelyeken gazdik és kutyáik együtt tehetik próbára magukat. „Tavalyi […]

Szent Patrik napot ünnepelték a SZIKSZI-sek.

Szent Patrik napját ünnepelték a SZIKSZI-sek

Ír zenével és változatos programokkal ünnepelték a Szent Patrik napot a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban. Az intézmény saját zenekara, az Emerald Hill koncerttel és prezentációval készült a diákok számára. A védőszenthez kapcsolódó nemzeti ünnepet az írek minden évben március 17-én tartják. A rendezvényt Puchreiner Gábor szervezi évről évre, ezzel is színesítve az iskola […]

Az egyik teremben a drámajátékkal ismerkedhettek.

Rendhagyó órák – KultUP programban vettek részt a SZIKSZI-sek

KultUP programban vettek részt a SZIKSZI-s diákok. A rendhagyó foglalkozásokon drámajáték, táncszínházi beavató óra, színházi kvíz és vitaszínház is várta a tanulókat. A program során a kötelező olvasmányok, problémás élethelyzetek és a zene is szerepet kapott. Az országos kezdeményezés célja, hogy a fiatalok élmény- és drámapedagógiai módszerekkel találkozzanak kulturális élményeken keresztül. Emellett szeretnék felkelteni az […]

Határon átnyúló szakképzésről tanácskoztak az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában.

Határon átnyúló szakképzésről tanácskoztak az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában

Az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában ma délelőtt vendégül látták a rimaszombati Kereskedelmi és Szolgáltató Szakközépiskola tanárait és diákjait. A tornateremben nyitották meg azt a labdarúgó tornát, amelyen a diákok a Gábor Áron Kupáért mérték össze tudásukat. „A mai nap folyamán a rimaszombati Kereskedelmi és Szolgáltató Szakközépiskolával, mint szakmai partnerünkkel közös diákeseményre […]

A programmal egy országos rendezvénysorozathoz kapcsolódott az intézmény.

Boldogságfát ültettek a gyerekek örömére – Országos programhoz csatlakozott a Petőfi úti óvoda

Egymás után érkeztek az óvodás csoportok az udvarra, de nem csak levegőzni és játszani jöttek. Egy facsemetével gazdagodott ugyanis a Petőfi úti óvoda zöldterülete. Az ültetőgödröt már korábban kiásta az intézmény munkatársa, hogy a délelőtt folyamán a gyerekek közreműködésével helyezhessék el a juharfát, amely egy helyi csemetekertből származik. „Már jó néhány éve Örökös Boldog Óvoda […]

Idén 10.000 darab tojás díszíti a fát.

Újabb rekord! – Idén 10.000 darab tojás díszíti a szennai tojásfát

Megtelt élettel hétvégén a Szennai Tartó Lajos Közösségi Ház udvara. Az egész kertet színes tojások, nyuszik, valamint húsvéti hangulat lepte el. Idén már nyolcadik éve gyűlnek össze a helyiek, hogy több ezer darab tojással díszítsék fel a meggyfát. Minden évben többet szeretnének feltenni a fára a szervezők, így idén a tízezer volt a cél. Az […]

Probléma bejelentése az oldallal kapcsolatban: honlap@ozd.hu

Állampolgári bejelentés: problemak@ozd.hu
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2026 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.