Ünnepi díszben
Város
2021. dec. 10.

Ünnepi díszben

Idén is látványos karácsonyi dekorációk kerültek a város főbb pontjaira. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai minden évben dolgoznak a bővítésen is.

Az adventi koszorú volt az első üteme a dekorálási folyamatnak, hiszen ahogyan közeledünk karácsonyhoz, városunk egyre több területén lelhetőek fel az ünnepi díszek. A fényfüzérek sötétedéskor való bekapcsolásáig ezekben gyönyörködhetnek a járókelők. Minden évben az Ózdi Városüzemeltető Intézmény zöldterület gazdálkodásért felelős munkatársai teszik ünnepélyesebbé településünk főbb pontjait, most sincs ez másként. A napokban az „I love Ózd” felirat környezete is megszépült. Ennek feldíszítése idén újdonságnak számít.

„Fenyőgallyakat helyeztünk ki, és ezt pirosra festett mikulásvirággal kombináltuk. Szalag kerül még rá és ki lesz világítva, mint nyáron is. Mellé kihelyeztük a kis vasfenyőt is, ajándékcsomagokkal. Ez már tavaly is kint volt. Idén ezek is egy kicsit felújításra kerültek. Minden évben igyekszünk valamilyen újdonságot kihelyezni a város pontjaira, amivel feldobjuk a karácsonyi készülődés időszakát” - mondta Léman Ildikó, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény mezőgazdasági részlegvezetője.

Az idei esztendő aktuális koncepciójának kidolgozása csapatmunka eredménye. Tulajdonképpen már novemberben elkezdik a tervezést, amit a megvalósítás követ. Hungarocellből kivágják az ünnephez kapcsolódó alakzatokat, majd színre festik azokat. Jól át kell gondolniuk mit, hová és milyen anyagból helyeznek ki, hogy az sokáig mutatós maradjon.

„Nagyon fontos a beszerzett alapanyagok időjárás állóságát figyelembe venni. Erre elég sok időt kell fordítani, hiszen számba kell venni a szelet, az esőt, a jeget, a havazást. Megpróbálunk olyan anyagokat használni, amelyek ezeknek ellenállnak” - nyilatkozta Vámosi Noémi, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény dísznövénykertésze.

A dolgozók arra törekszenek, hogy minél költséghatékonyabban tudjanak tartós díszeket készíteni, hogy azokat jövőre is fel tudják használni. Előfordul az is, hogy  egyes elemeket máshová tesznek ki és kombinálják valamivel. Így kerültek most például a nagy hópihék a Faluban található körforgalom szélére. Ezek korábban a Gyújtói csomópont közepén foglaltak helyet. Most itt piros bojtos, fehér szakállú manóknak öltöztették a tujákat. Idén a Zrínyi és Brassói úti körforgalom is megújul. Az biztos, hogy karácsony hetére már minden végleges formát ölt.