Csapadékvíz elvezetés
Város
2021. dec. 16.

Csapadékvíz elvezetés

Korszerűsítik a Marosi István Városi Sportcsarnok vízelvezetőjét. A csövek az évek alatt korrodálódtak, kilyukadtak, ezért az épület sokszor beázott.

Az elmúlt időszakban több beruházásról is beszámoltunk a Marosi István Városi Sportcsarnok területén, egy súlyos probléma azonban még jelentősen gátolta a használatot. Ez nem más, mint a beázás. A csapadékvizet hosszvarratos acélcsövek gyűjtötték össze, ami a falakon belül volt elvezetve, és az épület alsó részén távozott. Ezek az fémcsövek az évek során korrodálódtak, megrepedtek, eltörtek és sok esetben a víz belefolyt a csarnok belső terébe.

„Ózd város önkormányzata saját forrásból valamivel több mint tízmillió forintot áldozott arra, hogy ezeket az acélcsöveket kicseréljék korszerű PVC csapadékvíz elvezető rendszerre. Most jelenleg a kivitelezési munkának nagyjából az 50 százalékos állapotánál járunk, tehát a csarnok egyik oldalánál már a csövek kicserélésre kerültek” - mondta Szaka Attila, projektfelelős ügyintéző.

Az elmúlt évben a teljes tetőszerkezet víz- és hőszigetelése elkészült. A korábbi kátrány és szórt tetőburkolatot műanyagra cserélték ki, ami eredményeként a víz gyorsabb ütemben jut el az összefolyókhoz, és intenzívebben érkezik be a levezető csatornákba. Ezt a mennyiséget az előző rendszer nem bírta el, így rohamosan kezdett romlani a csövek állapota.

„Ezek a levezetők már olyan rossz állapotban voltak, hogy mikor terítődtek, több helyen a korrózió folytán kifolyt belőle a víz, elárasztva a küzdőteret és a lelátókat. Többször ellenőriztük ennek a csőrendszernek az állapotát, és már javíthatatlan volt az acélcső rendszer, ezért került most műanyag csőrendszer kialakításra, ami majd fogja tudni biztosítani az új tetőhöz a megfelelő lefolyás szintjét” - nyilatkozta Kriston György, a Településfejlesztési Osztály osztályvezetője.

A munkafolyamatot nagyban befolyásolja az időjárás, ezért szükséges volt hosszabb határidőt szabni a projektnek. A szerződésben foglaltak szerint a csövek kicserélését március második feléig kell elvégezni, azonban a kivitelező cég úgy tervezi, hogy január végére mindennel elkészülnek.