Sikeres jelölés
Önkormányzat
2022. febr. 3.

Sikeres jelölés

Zsuponyó Anett lett Ózd város új alpolgármestere. A jelöltet egyhangúlag támogatta a képviselő-testület. Az új bizottsági tagok is letették esküjüket.

Rendkívüli testületi ülést tartott ma Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Városházán. Az előválasztás után Farkas Péter Barnabás lemondott alpolgármesteri pozíciójáról, azóta pedig a tisztség üresen állt, ezidáig. Az első napirendi javaslat ugyanis ennek a pozíciónak a betöltésére irányult. Janiczak Dávid, polgármester Zsuponyó Anett területi képviselőt, valamint az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökét javasolta alpolgármesternek, aki az elmúlt hét évben töretlenül dolgozott a városért mind a vezetőségben, mind védőnői állásában. A testület egyöntetűen igennel szavazott.

„Én bízom benne, hogy mindenkinek a szeme előtt az lesz, hogy Ózd város érdekében együtt, közösen dolgozzunk legjobb tudásunk szerint. Főállásomat megtartottam, éppen ezért társadalmi megbízatású alpolgármester leszek, és igyekszem polgármester úr munkáját segíteni és támogatni” - hangsúlyozta Zsuponyó Anett, alpolgármester.

A szavazatok leadását az eskütétel követte, amely során az új alpolgármester bizonyságot tett a város iránti elkötelezettségéről. Janiczak Dávid, polgármester örömét fejezte ki, hogy a jelölését elfogadta a testület. Úgy véli, hogy eddig is gyümölcsöző volt a közös munka, ezért bízik benne, hogy az együttműködés ezután is sikeres lesz és előre mozdítja majd a várost.

„Több mint három hónap után döntött a képviselő-testület az alpolgármester személyéről. A törvényi előírásoknak megfelelően a polgármester tesz javaslatot a személyére. Zsuponyó Anett képviselő asszonyt jelöltem a tisztségre, aki társadalmi megbízatásban fogja ellátni a feladatát. A testület egyöntetűen támogatta. Zsuponyó Anettet már a lakosság is jól ismerheti, hiszen több mint hét éve együtt dolgozunk a városért, és nagyon sok eredményt elért már a körzetében is. Bízom benne, hogy alpolgármesterként is jól együtt tudok majd vele dolgozni és tovább fogja majd folytatni azt a feladatot, amit megkezdett a város érdekében” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

A képviselő-testület kötelező feladata, hogy gondoskodjon az alpolgármester személyéről. Dr. Csuzda Gábor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője felszólalt az ülés során, és azt kérte Zsuponyó Anettől, hogy próbálja meg helyreállítani az alpolgármesteri tisztség becsületét, amely elmondása alapján az elmúlt hónapokban csorbát szenvedett. Az ellenzék őt maximálisan támogatta, azonban az önkormányzati bizottságok tagjaival kapcsolatos döntések során mindannyian tartózkodtak.

„Voltak azonban olyan napirendi pontok, amelyeknél tartózkodtunk. Ennek pedig az oka az volt, amit elmondtunk az alakuló ülésen is, hogy a megnövekedett bizottsági helyekkel, valamint a túlzott felügyelőbizottsági díjakkal nem tudunk, és a továbbiakban sem fogunk egyet érteni. Nem a személyek ellen szólt a döntésünk, hanem maga a bizottsági struktúra ellen” - fogalmazott dr. Csuzda Gábor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Zsuponyó Anett az új tisztsége miatt lemondott a bizottságokban betöltött szerepéről. Ennek okán eszközöltek néhány módosítást. Ezt követően Vámos Rita és dr. Mustos Lajos, a bizottság új tagjai is letették esküjüket. Az ülés során az ÓZDSZOLG Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjait is megválasztották. Ezt a pozíciót Kiss Sándor, Angyal Béla és Csák Árpád fogja a későbbiekben betölteni díjazás nélkül, ugyanis az önkormányzat ezen cége jelenleg tevékenységet nem végez.