Folyamatos fejlődés

Száz új munkahelyet teremt városunkban a Wellis. A bővítésre újabb állami segítséggel nyílik lehetőség. Ehhez 625 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít a Kormány.

A külgazdasági és külügyminiszter városunkban tett látogatásának első állomása a Wellis ózdi üzeme volt. Szijjártó Péter egy sajtótájékoztató keretében tett bejelentést többek között a helyi gyáregység újabb támogatásáról. A program részeként a vendégek bejárták a csarnokokat és megtekintették az ott zajló munkálatokat is. Az esemény nagy médiaérdeklődésre tartott számot. Farkas Viktor a Wellis vezérigazgató helyettese elmondta, hogy az utóbbi években rendkívül nagy igénynövekedést tapasztaltak, amely arra sarkallja őket, hogy folyamatosan kutassák a fejlesztési lehetőségeket, egyszerűsítsék a gyártást, valamint modernizáljanak.

„Ezzel az új beruházással amit tervezünk, illetve elindítottuk, még gyorsabban leszünk képesek legyártani egy-egy medencetestet, és ennek segítségével csökkentsük az egész gyártási procedúra hosszúságát. Ennek köszönhetően akár öt percenként legördülhet egy magyar medence a vadonatúj gyártósorról” - mondta Farkas Viktor, a Wellis Zrt. vezérigazgató helyettese.

A Wellis ózdi gyárának megvalósításban az állam is szerepet vállalt. A mintegy nyolc és félmilliárd forintos beruházáshoz három milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaptak akkor, amelyet az infrastruktúra kialakítására fordítottak. Már tavaly elkezdődött a termelés városunkban. A vállalat a növekvő piaci igények kielégítésére gyártási volumenét megkétszerezné, ennek érdekében új, modern gyártósorok telepítését tervezi ez év végéig. A mintegy két milliárd forintos második beruházás száz új munkahelyet teremt településünkön. Ehhez Magyarország Kormánya 625 millió forintos vissza nem térítendő készpénz támogatást biztosít.

„A beszerezésre kerülő harmadik gyártósor a legmodernebb technológiát fogja képviselni, és ez a beruházás a magyar gazdaság rendkívüli exportteljesítményének további növelését teszi lehetővé. Ez a beruházás biztosítja tehát azt, hogy az ózdi szakemberek és munkások keze munkája eljut a világpiacokra. Ez a beruházás bizonyítja azt, hogy mi magyarok a legmagasabb minőség előállítására is képesek vagyunk, és bizonyítja azt is, hogy érdemes energiát fektetni abba, hogy ha valahonnan egy vállalat távozik és abból fakadóan gazdasági nehézségek állnak elő, akkor azt minél előbb egy újabb beruházóval pótoljuk” - hangsúlyozta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.

Térségünk országgyűlési képviselője kiemelte, hogy Ózd egyre inkább az élhető, hosszútávon tervező városok közé tartozik. Ez pedig bizakodásra ad okot.

„Helyi képviselőként külön dagasztja a keblemet, hogy ózdi mérnökök közreműködtek abban, hogy egy vadonatúj gyárat építenek fel, üzemelnek be. Büszke vagyok az ózdi dolgozókra, akik már sok mindent megpróbáltak a rendszerváltás óta, hiszen bányászból, kohászból átkerültek számtalan olyan munkahelyre ami sem a kezük, sem a fejük korábban nem ismert. Át kellett állniuk. Az ózdiak – tisztesség mellettük –  megtették mindezt. Én bízom az ózdiakban, bízom a térségiekben és bízom abban, hogy a Magyar Kormány támogatását sokáig fogjuk még élvezni” - fogalmazott Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

A tájékoztatón kiderült az is, hogy a vállalat alkalmazásában jelenleg 1305 fő dolgozik, 2021-ben összesen 26.157 darab élménymedencét és swimspa-t gyártottak, amelyből 5507 darab már itt az új ózdi gyárban készült. A bezárt elektronikai üzem telephelye 2020-ban került a Wellis tulajdonába, amely beruházással a cég 22000 négyzetméterrel növelte gyártóegységei alapterületét. A komplexumhoz tartozni fog egy 20 000 négyzetméteres logisztikai központ is, amelyben az alapanyagokon kívül több ezer jakuzzi eltárolására is lesz lehetőség.

(forrás)