Állandó munkálatok
Város
2022. febr. 25.

Állandó munkálatok

Folyamatosan munkálkodnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei városunkban is. A lokális útburkolások mellett Ózd környezetében több felújítást is terveznek.

A téli időjárás az utakat is megviselheti, így a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei is végeztek ezen időszak alatt felújítási munkálatokat városunkban. A síkosságmentesítésen és hóeltakarításon túl rendszeresen foglalkoznak az úttartozékok pótlásával, helyreállításával és tisztításával. Emellett az út menti növényzetet gondozzák, valamint az időjárási lehetőségekhez mérten folyamatosan, ütemezetten dolgoznak a burkolathibák javításán is. A közutat mi is felkerestük a napokban a környékbeli utak állapotával kapcsolatban. A vállalat közleményben adott tájékoztatást szerkesztőségünknek.

„A tél időszakában az időjárás és a forgalom hatására nagyobb számban jelennek meg a kátyúk, elsősorban a korosabb vagy forgalmasabb útburkolatokon. A javításokat jellemzően az útellenőri szolgálatunk által végzett rendszeres hibafeltárások alapján ütemezzük, de figyelembe vesszük a lakossági bejelentéseket is és a burkolathibák balesetveszélyessége, valamint az egyes útszakaszok forgalma alapján ütemezzük be a munkákat. A balesetveszélyes, azonnali beavatkozást igénylő kátyúkat az észlelés, bejelentés után azonnal javítjuk. Amennyiben egy forgalomra veszélyes kátyút nem tudunk egyből javítani, ideiglenesen táblázással jelezzük az úthibát a közlekedőknek” - áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében.

Tavaly novembertől a területileg illetékes putnoki mérnökségen mostanáig nyolc tonnányi hidegaszfaltos javítást, valamint négyszáznyolcvan kg zsákos aszfalt bedolgozást végeztek Ózd átkelési szakaszán. A mérnökség a kezelésében lévő négyszáz kilométeres országos közúthálózaton összesen százharminc tonna hidegaszfaltos kátyúzást végzett, valamint az útellenőrzések során a balesetveszélyes burkolathibák kijavítására négyezer háromszáz kg zsákos aszfaltot dolgozott be. Ezekben a hónapokban ideiglenes jelleggel, hidegaszfalttal munkálkodtak, hiszen ilyenkor a melegaszfalt keverő telepek zárva tartanak. Utóbbi technika tartósabb, amelyet azonban csak tavasztól, várhatóan március közepétől őszig tudnak alkalmazni, mivel a telepek téli szünetet tartanak. Városunk úthálózatának minőségéről megkérdeztük a lakosságot is.

„Véleményem szerint jelentősen javult. Bár még vannak olyan helyek, ahol kátyús, de szerintem sokkal jobbak már. Autóval is biztonságosabban lehet már közlekedni” - mondta Berki József.

„Eléggé rossz állapotban vannak. Sok kátyú van, ezért sokat kell cserélni az autóban az alkatrészeket is. Nem tudom, hogy mennyire javítható ez a helyzet. Például Csépányon nagyon nem jó” - emelte ki Tóth Zsolt.

„Rosszak nagyon. Kátyúsak, nagyon nincsenek jó állapotban” - nyilatkozta Kocsis Péter.

A lokális burkolatjavításokon túl Ózd környezetében idén több felújítást is terveznek. Ebbe beletartozna a Szentsimon és Hangony közötti útszakaszon 681 méter, Farkaslyuk átkelési szakasza, illetve a Csernely előtt található 1200 méteres felület is. Ezeket akkor tudják majd megvalósítani, ha a pénzbeli források rendelkezésre állnak.