Baleset megelőzés - Két versenyen is összemérhették tudásukat a kerékpáron közlekedő fiatalok az Ózdi Rendőrkapitányság felhívásának köszönhetően
Hírek
2022. ápr. 23.

Baleset megelőzés - Két versenyen is összemérhették tudásukat a kerékpáron közlekedő fiatalok az Ózdi Rendőrkapitányság felhívásának köszönhetően

Közlekedésbiztonsági versenyen vehettek részt ózdi diákok, amelyet az Ózdi Rendőrkapitányság szervezett az NFÉ-ben. A sikeresen szereplők megyei szinten is összemérhetik tudásukat.

Kerékpárt tolva érkeztek diákok az Ózdi Rendőrkapitányság épülete elé, hogy részt vegyenek azon a versenysorozaton, amelynek célja a gyerekek közlekedésbiztonságának fokozása. A gyülekező után együtt indultak tovább a megmérettetés helyszínére, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkba, ahol egy rövid eligazítást követően kezdhették meg a feladatokat. Ezen belül elméleti és gyakorlati tudásukat is lemérhették. A gyerekeket csoportokra osztották, így amíg a diákok egy része a tesztsort töltötte, addig a többiek két kerékre pattanva tekerhettek végig a kijelölt pályán.

„Nehéz volt elsőnek, de az jó volt, hogy mehettem egy próbakört. Még nem voltam ilyen versenyen” - mondta Bogdán Béla Ivó, az Ózdi Petőfi Sándor Általános Iskola diákja.

A pályán elinduló gyerekeknek nem volt könnyű dolguk, hiszen számos akadállyal kellett megküzdeniük. Így elsősorban nem a gyorsaság, sokkal inkább a pontosság dominált, hiszen a fiataloknak olykor igen szűk mezsgyén kellett végigkerekezniük. Az is előfordult, hogy eközben több kocka is eldőlt. Ám így látható igazán, mi az, amit még fejleszteni kell. A versenyzőknek persze a Kresz-teszt című feladatlap kitöltésénél is törni kellett a fejüket.

„Nehéz kérdések voltak és izgultam is. Még sosem voltam ilyen versenyen” - nyilatkozta Farkas Hanna, az Ózdi Petőfi Sándor Általános Iskola diákja.   

A most megrendezett Kerékpáros Iskola Kupán felső tagozaton tanuló diákok indulhattak, míg a Ki a mester két keréken? című megmérettetésre tíz és tizenkét év közötti fiúk és lányok nevezését várták a szervezők. Korábban az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai az ilyen versenyeket szabad téren tartották meg, így a mostani ebből a szempontból rendhagyónak számít.

„A gyerekek nagyjából tisztában vannak a szabályokkal, de elég sok hibával dolgoznak számos esetben a gyakorlati feladatok végrehajtásánál. Inkább azt kellene gyakorolniuk. Erre most van is lehetőség, főleg úgy, hogy az Ózdi Rendőrkapitányság pályázati úton nyert új eszközöket, amelyek szinte teljesen megegyeznek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon használt és a megyei versenyen is használható tárgyakkal” - tette hozzá Török Gergely, az Ózdi Rendőrkapitányság közlekedési fővizsgálója, rendőr főhadnagy.

Korcsoportonként az első három helyezett fiú és lány jutalomban részesült. Az első helyen szereplők pedig májusban, a megyei versenyen mérhetik majd össze tudásukat.