Virágüzletek is csatlakoztak a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének véradó akciójához
Egészség
2022. ápr. 27.

Virágüzletek is csatlakoztak a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének véradó akciójához

Helyi virágboltokkal együttműködve szervezték meg a szokásos véradást a Civil Házban. A kezdeményezésnek köszönhetően huszonhat vásárlási utalványt sorsoltak ki a donorok között.

Ezúttal is a Civil Házba érkeztek azok, akik véradással szerettek volna segíteni embertársaikon. A Magyar Vöröskereszt helyi szervezete és az Országos Vérellátó Szolgálat által lebonyolított jótékony eseményre előzetesen mintegy ötvenen jelentkeztek. A helyszínre ezúttal is csak maszkban léphettek be a donorok. Köztük volt Kovács Zoltán is, aki Borsodbótáról érkezett.

„1997-ben, amikor katona voltam, akkor kezdtem el vért adni. Később, amikor a putnoki bányához kerültem, már rendszeres véradó voltam. Ez már az ötvenhetedik, vagy ötvennyolcadik véradásom” - mondta Kovács Zoltán.

A két leggyakoribb ok, amiért az emberek vért adnak, hogy ez által is segítsék az egészségügyben dolgozókat az életmentésben és a gyógyításban. Emellett többen is elmondták, hogy maguk is érzik ennek jótékony hatását. A donorok számának növeléséhez a szervezők több eszközt is bevetnek. Ezek olykor együttműködések eredményeképpen valósulnak meg. Ilyen volt a mostani alkalom is.

„A napokban merült fel az az ötlet, hogy virágvásárlási utalványokat osszunk ki a véradáson. 2019-ben már szerveztünk ilyet, a virágboltok tulajdonosai már akkor is nagy szeretettel adtak utalványokat, amit a véradók felhasználhattak, miután kisorsoltuk őket” - nyilatkozta Buth Fanni, a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének területi munkatársa.

A sorsoláson való részvételhez a donoroknak meg kellett adniuk nevüket és elérhetőségüket, amelyet egy erre a célra kihelyezett ládába dobtak be. A kezdeményezéshez most is sok virágüzlet csatlakozott, amelynek eredményeképpen összesen huszonhat utalvány talált gazdára. Magyar Balázs három évvel ezelőtt kezdett el vért adni.

„Ezeket nagyon jó ötletnek tartom. Sokszor szoktam ide jönni vért adni, nyilván akkor, amikor a két véradás közötti kötelező idő eltelik. A retró véradásokat például nagyon szeretem, illetve ezek a nyereményjátékok nekem nagyon tetszenek” - emelte ki Magyar Balázs.

Az esemény szervezői a nyereményakció mellett teával, kávéval és édességgel is jutalmazták a véradókat. A következő ilyen alkalom május utolsó szerdáján lesz. Addig azonban érdemes figyelemmel kísérni a Magyar Vöröskereszt honlapját, ahol további eseményekről is tájékozódhatunk.