Egészséges életmód
Egészség
2017. dec. 3.

Egészséges életmód

Egészségnapot tartottak a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában.

Az egészség egy nagyon nagy érték, amit életünk folyamán folyamatosan óvni kell. A II. János Pál Katolikus Általános Iskola aulája gyermekektől volt hangos a délelőtt folyamán. Ózd Város Önkormányzata a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal és az Abaújrakezdés Közhasznú Egyesülettel karöltve pályázott a program lebonyolítására. A rendezvény célja, hogy felhívják a térségben élő hátrányos helyzetű lakók figyelmét az egészség és a sport fontosságára. A program egyik szervezője, Dernei Balázs szerint általában három fő téma körül forog az ember élete: az anyagiak, a család és az egészség. Az utóbbira a nehéz anyagi körülmények között élők kevesebb figyelmet fordítanak.

„Ha van egy anyagi biztonságom, ha van egy kis családom, és ha ezt sokáig akarom élvezni, akkor muszáj az egészségemmel is foglalkoznom. Mindig a rangsorban ezt soroljuk be az utolsó helyre. A mindennapok problémáiban erre már nem jut idő. Ezt én is így élem meg személyesen, és meglátásom szerint mások is. Ezekkel hangsúlyosabban kell foglalkozni, illetve szórakoztató és érthető módon kell az emberek elé tárni, hogy milyen problémák vannak és ezeknek a kezelését” - fogalmazott az Abaújrakezdés Közhasznú Egyesület elnöke, Dernei Balázs.

A fiatalok részt vehettek Váradi Gáborral egy interaktív bokszedzésen, valamint a lufihajtogató bohóc is nagy sikert aratott. A látványos szórakoztató programok mellett a gyerekek és a szülők két szakember előadását is figyelemmel kísérhették. Petrik Zsuzsanna dietetikus az energiaitalok káros hatásairól, míg Pappné Bodolai Rita szakértő a drogprevenciós, egészségmegőrző témákról beszélt hallgatóságának.

„Nagyon fontosnak tartom a drogprevenciót, mert manapság egyre többen nyúlnak élvezeti szerekhez. Mind legális és illegális módon. Azért, hogy ezzel a nehéz szociális helyzetüket segíteni, javítani próbálják” - mondta Pappné Bodolai Rita, prevenciós szakértő, diáktanácsadó.

A programra a Mikulás is ellátogatott, aki mindenkit megajándékozott egy kis édességgel. Az egészséges életmódra nevelés mellett helyi tehetséges fiatal zenészek produkciójára, és táncolásra is jutott bőven idő. Az egész napos rendezvényen különböző szűrővizsgálatokon is részt vehettek az érdeklődők, akik felmérhették szemük és szervezetük állapotát.