Nagyobb terület
Város
2018. márc. 21.

Nagyobb terület

Háromezer négyzetméterrel bővül a piactér területe.

A tereprendezési feladatok a piacfejlesztéssel kapcsolatosak. A munkát az önkormányzat megbízásából az Ózdi Városüzemeltető Intézmény dolgozói végzik, amelynek kétmillió forintos költségét teljes egészében a város állja, vagyis nem a korábban elnyert pályázati keretet terheli. A számítások szerint nagyjából ezer köbméter földet szállítanak el a körzetből, a megtisztított részt pedig salakkal borítják majd.

Már egy hete munkagépek zajától hangos a Piac út egy része. Korábban négyszázmillió forintos pályázatot nyert el városunk egy termelői piac kialakítására. Az önkormányzat az Ózdi Városüzemeltető Intézmény bevonásával hajtja végre a munkálatokat. Ennek eredményeként a régi terület és a most tereprendezés alatt álló 3000 négyzetméteres részt összenyitják olyan módon, hogy a jelenlegi kerítést megtartják, de két hat méteres részen eltávolítják a vas elemeket, amely majd átjáróként fog szolgálni.

„A fejlesztéssel kapcsolatban a terület bővítése történik. Tulajdonképpen ugyanaz a piac terület alakul ki, mint a meglévő, ugyanazzal a borítással. Az árusoknak biztosítunk ezzel több lehetőséget a területen való elhelyezkedésre” - mondta Kriston György, a Településfejlesztési Osztály osztályvezető helyettese.

Ugyanis azok a vállalkozók, akik jelenleg a piac azon részen árulnak, ahol később majd a fejlesztési terv részeként megvalósul a beruházás – vagyis építkezni fognak – átkerülnek majd a most kialakítás alatt álló részre. A munkálatok költsége a piacberuházással kapcsolatos keretet nem terheli. A nagyságrendileg kétmillió forintos összeg egy része a közfoglalkoztatásra szánt pénzből, másik hányada pedig önkormányzati forrásból tevődik össze.

„Számításaink szerint körülbelül 1000 köbméternyi földet, illetve salakot kell innen elszállítani. Ezt a Sárli telepen a volt erőmű helyén deponáljuk. Később döntjük el, hogy mi lesz ezzel az anyaggal. Itt látható mellettem ez az olajtároló, ezt is szét kell még bontanunk. Két gépünk működik, az egyik egy Volvo rakodógép. Jelenleg három teherautót tudtunk munkába állítani, mert az időjárás miatt vissza kellett szerelnünk a többi teherautóra a szóróberendezést. Ma vagy holnap fogjuk leszerelni ismét, utána azok a teherautókat is be tudjuk állítani” - nyilatkozta Dubovinszky László, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény műszaki vezetője.

Az egykori MTH épületétől hat méterre 140 méter hosszan kerítést fognak kialakítani. Az olajtároló mellett lévő fákat valószínűleg ki kell vágni, mert azok nagyban akadályozzák a feladatok végrehajtását. Ezek helyett a város egy másik részén újakat ültetnek. Körülbelül kilencszáz köbméter salakot terítenek szét húsz centiméter magasságban, amelyet majd hengerezés követ. A munkálatok a gyalogos és gépjárműforgalmat is érintik, ezért arra kérik az ózdiakat, hogy körültekintéssel közlekedjenek a város ezen részén hétköznap reggeltől, délután kettő óráig. A tervek szerint április végére készülnek el a bővítéssel.