Munkagépek zaja
Város
2018. aug. 15.

Munkagépek zaja

Jól halad a városi piactér modernizálása. A munkagépek július végén jelentek meg a területen, most pedig már a talajcserét végzi a kivitelező.

Ezzel párhuzamosan készítik az épületek vasbeton pilléreit, és már az érintett szakaszon futó közművezetékeket is feltárták. A tervek szerint a munkálatok október végén-november elején fejeződnek be.

Július végén a munkagépek felvonulásával, a terület feltárásával kezdődött meg a modernizálás. A rekonstrukció egy nyertes pályázatnak köszönhetően valósul meg, összesen mintegy négyszáz millió forintos keretből alakul át a piac. Janiczak Dávid úgy fogalmazott, jelenleg ez az egyik legfontosabb beruházás Ózdon, a terület hosszú évek óta rendezetlen volt. A polgármester türelmet kér az árusoktól és a vásárlóktól.

„Jelenleg nyilván kicsit kaotikus a helyzet, hiszen építés zajlik, nehezebb a közlekedés, le van zárva a terület. De én azt kívánom mindenkinek, hogy ezt a pár hónapot türelmesen vészelje át, és utána egy olyan megújult területen vásárolhat majd, ami már régóta hiányzik ebből a városból” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

Az elmúlt hetekben kiásták az alapgödröket, most az alapokat betonozzák. Megtörtént a közművek feltárása is: a piac területén telefonkábel és gázvezeték is fut. Míg előbbi megmarad, addig utóbbit másik nyomvonalra helyezik át. A megfelelő előkészítés része volt a talajcsere is, a kitermelt földet később a beterítéshez használják fel. A kivitelezést ózdi cég végzi, helyi munkaerővel.

„Jelen pillanatban a földmunkagépekkel a talajcserét csináljuk, visszatöltést, tömörítést. A másik brigád a pillérépítéseket. Vasbeton pillérek készülnek, alaptestek vasalása, a Telekom-kábel megvédésével is foglalkozunk” - mondta Béni Attila, a Keller Építőipari Kft. építésvezetője.

A munkálatok megkezdése óta a gyalogosok közlekedését is korlátozzák a piactéren. A munkaterületre biztonsági okokból tilos a belépés, így kerítésbontással biztosítottak másik útvonalat. Most azonban már a Piac úti járda egy szakaszát is elkerítették, erre részben a gázvezetékkel kapcsolatos tevékenységek miatt volt szükség. A piac rekonstrukciója a tervek szerint október végén-november elején zárul.