Magyarország hősei – Háborúkban elesett katonák előtt hajtottak fejet Sajóvárkonyon
Város
2022. máj. 29.

Magyarország hősei – Háborúkban elesett katonák előtt hajtottak fejet Sajóvárkonyon

A magyar hősök ünnepét tartották meg a sajóvárkonyi templomkertben.

A világháborús emlékműnél többen is lerótták tiszteletüket azok előtt, akik életüket áldozták Magyarországért. A koszorúzást követően Mischinger Ferenc, római katolikus plébános tartott ünnepi szentmisét. Az eseményen a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület tagjai működtek közre.

A Himnusz dallamainak felcsendülése után Ratkó József, Jelek című költeményét  hallgathatták meg a résztvevők a Magyar hősök emléknapjához kapcsolódó eseményen. Ennek helyszínét a sajóvárkonyi templomkert adta. Ózd Város Önkormányzata nevében elsőként Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási Kulturális és Sport Bizottság elnöke mondta el ünnepi beszédét.

„Magyarországon se volt talán olyan család, amely ne siratott volna fiút, apát, rokont, barátot, jó ismerőst. Az I. világháború addigi méreteiben nem tapasztalt, borzalmas áldozatokat követelt. 1942 tavaszától belügyminiszteri és honvédelmi miniszteri rendeletre a II. világháború hőseinek nevei is felkerültek az emlékműre. A megemlékezés immár őket is megilleti.” - mondta Kellóné Mezőtúri Márta, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság  elnöke

A Magyar hősök napján nemcsak a katonák, hanem a civil áldozatok előtt is fejet hajtunk. Emellett nem felejtjük el azokat sem, akik ugyan túlélték a háborút, de testi és lelki sebekkel tértek haza szeretteikhez. A továbbiakban a terület képviselője nevében Berki Lajos, az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese szólt a jelenlévőkhöz, majd Mischinger Ferenc, római katolikus plébános emlékezett meg elesett hőseinkről.

„Ez már hagyomány a város életében. Nagyon szép és megható ez a rendezvényünk, hisz korábban, még a területi képviselők kibővültek a táblai képviselőkkel, valamint iskolás gyerekekkel. Most egy kicsit a létszám kevesebb volt, de elérte célját és megemlékeztünk azokról a hősökről, akik a két világháborúban elestek. Nagyon sok sajóvárkonyi hős van, akikre emlékeztünk.” - mondta Berki Lajos, az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat  elnökhelyettese

A program közös imával folytatódott, amelyet koszorúzás következett. Ennek  alkalmával a jelenlévők közül többen helyezték el az emlékezés virágait. Az eseményen a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület tagjai működtek közre, akik a Szózatot követően ünnepi díszlövéssel rótták le tiszteletüket a hősök előtt.

A megemlékezés ez után már a templomban folytatódott, ahol Mischinger Ferenc, római katolikus plébános tartott ünnepi szentmisét. Az eseményt követően pedig agapéra invitálták a résztvevőket.