Másokon és magunkon is segítünk – A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában is szerveztek véradást
Egészség
2022. júl. 8.

Másokon és magunkon is segítünk – A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában is szerveztek véradást

Közel harmincan adták ma vérüket a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában. A Karitásznak köszönhetően pedig egy ajándékcsomaggal távoztak a segíteni szándékozók.

Minden hónap utolsó szerdáján várják a segíteni szándékozókat a Civil Házban, hogy vérüket adják bajba jutott embertársaiknak. Azonban különleges alkalmak és helyszínek mindig vannak. Ilyen például az Ózdi Acélművek Kft, ahová időről időre kitelepül a szervezet. A cég 2021-ben egyébként elnyerte a Véradó Barát Munkahely címet, hiszen minden alkalommal szép számmal adják vérüket a jó cél érdekében a dolgozók. Májusban pedig egy véradást népszerűsítő plakátkampányhoz csatlakoztak a helyi rendőrség, tűzoltóság és mentőállomás dolgozói. A megmozdulás ötlete a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének ózdi munkatársaihoz volt köthető, akik a program sikerességéből adódóan szeretnének ebből hagyományt teremteni. Ma pedig a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodába települtek ki.

„Azért lett a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda most a kiválasztott helyszín, mert megkeresett minket az igazgatónő, hogy nem szeretnénk-e itt is egyet tartani, hiszen erről a környékről nehezebb bejutni a Civil Házhoz. Mi ennek nagyon örültünk és eleget is tettünk a megkeresésnek. Nem először van már itt véradás. Az is jól sikerült, és reméljük, hogy ez is jól fog majd” - mondta Buth Fanni, a Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezetének területi munkatársa.

Azok a 18 és 65 év közöttiek adhatnak vért, akik egészségesnek érzik magukat. A segíteni szándékozók mint minden alkalommal, úgy most is hemoglobinszint, állapotfelmérés, valamint orvosi konzultáció után ülhettek a székekbe. A mai alkalommal is volt lehetőség irányított véradásra.

„Idáig nem volt rá szükség, de mivel az unokaöcsém beteg, szerencsére ez már az utolsó kezelése lesz, így természetesnek tartjuk, hogy itt vagyunk. Annak is kellene lenni minden ember számára. Az a baj, hogy sokan átsiklanak ezeken a dolgokon, hogy ez csak egy megosztás. Jó lenne, ha figyelembe vennénk ezeket a dolgokat, mert ha valakinek egy autóbalesete vagy bármilyen balesete van, akkor nincs a készleten vér, nagyon kevés. Ugyanolyan életmentő lehet ez másoknak, mint most Dávidnak” - hangsúlyozta Radics Gábor.

A levett vérből háromféle készítményt állítanak elő a szakemberek. Vörösvérsejt-koncentrátumot, thrombocyta-koncentrátumot és friss fagyasztott plazmát. Ezeket akár három különböző beteg is megkaphatja. Amellett, hogy ezzel bajba jutott embertársainkon segítünk, a saját szervezetünkkel is jót teszünk, hiszen többek között jó hatással van a vasszintre, emellett csökkenhet a szívroham és a rák kockázata is. A következő véradásra július 19-én lesz lehetőség az ózdi kórházban, majd ezt követően a hónap utolsó szerdáján a Civil Házban várják a donorokat.