Természetes gyógyászat
Város
2021. aug. 12.

Természetes gyógyászat

Egyre népszerűbb a gyógynövények használata az emberek körében, mert csak természetes hatóanyagokat tartalmaznak.

Elkezdődött a gyógynövények szüretelése. Két fajtájuk van, a termesztett és a gyűjtögetés által beszerzett, ezek nagy része ebben az időszakban virágzik. A betakarításukat gyorsan el kell végezni, mert hamar leteremnek. A termékek az összegyűjtés után speciális kezelés alá kerülnek.

„A termesztettek közül, amit itt lehet is látni, a bíbor kasvirág, azt fogjuk most vágni, de az orvosi zsályát és a fodormentát is most fogjuk majd szedni, és a gyűjtöttekből is legalább húsz félét fogunk most szüretelni, mert most virágzik minden, úgyhogy ezeket a növényeket most kell szedni, nem nagyon lehet várni, mert egy két hét és elvirágzik, és nem lesz benne hatóanyag. A gyógynövényeket szárítóra tesszük, le lesz szárítva a nedvességtartalma 12 százalék alá” - mondta Kovács István, mezőgazdász.

A növények egy sötét szárítóban pihennek, hogy a nap ne szívja ki az erejüket. Most többek között mezei katángkóró, levendula, echinacea, kisvirágú füzike és mezei zsurló is található a fakkokban. A rossz idők beköszöntével, a kereslet függvényében elkezdik felaprítani az összegyűjtött terméseket, amik aztán csomagokba kerülnek. Az folyamat során sok gyógynövénynél nagy a hatóanyag tartalom veszteség, ezért mindig frissen készítik elő ezeket az igényeket figyelembe véve. Ezek a termékek egyre nagyobb szerepet töltenek be a gyógyászat területén. A természetes orvosságok sok testi probléma megelőzésében segíthetnek. Ezeket a patikákban is gyakran javasolják.

„A legtöbbször általában különböző problémával keresnek meg minket az emberek, és arra szeretnének különböző gyógynövényeket vinni. Ez általában a mi ajánlásunkra történik. Leggyakrabban immunerősítés, szívproblémákra, esetleg székrekedésre, kisgyermekek hasfájására, illetve toroköblögetésre keresik ezeket a teákat. Mi ezek közül a számukra legmegfelelőbbet ajánljuk” - nyilatkozta dr. Mazura Beáta, gyógyszerész.

Az emberek leggyakrabban az echinacea teát keresik, de gyakran érkeznek a gyógyszertárba orvosi zsályáért, érdes köményért, kakukkfűért és galagonya virágos hajtásvégért is. Ezek előnye egyébként, hogy akár meglévő gyógyszeres kezelés mellett is szedhetőek.