Versenyek, kutya- és fegyverbemutató – Nyárbúcsúztató Utcanap
Szabadidő
2022. szept. 4.

Versenyek, kutya- és fegyverbemutató – Nyárbúcsúztató Utcanap

Nyárbúcsúztató Utcabált tartottak a Zalai utcában. A már hagyománynak számító eseményre sokszínű programmal készült az Aktív Zóna Alapítvány.

A Zalai utcában már harminc éves hagyománya van a Nyárbúcsúztató Utcanapoknak, ezzel pedig a város legrégebbi rendezvényei közé tartozik. Kezdetben az út rekonstrukcióját ünnepelték, majd ez a esemény egy családi rendezvénnyé nőtte ki magát. Idén ezt a napot egy rendezvénysorozatba illesztették be, ugyanis egy pályázat segítségével korábban takarítási napot és virágosítási akciót is tartottak. Ezen felül számos megmozdulás van tervben.

„Nagyon nagy igény van az utca lakói részéről. Akik régebb óta itt laknak, azoknak az emlékei miatt, a nosztalgia a hajtóerő, az újak pedig nagyon kíváncsiak. Látszott a mai nevezéseken, az aktivitáson is, hogy a gyerekek már alig várták. Be sem fejeződött a rajzverseny, már mindenki futni akart és utána már rögtön a biciklivel jöttek. Tehát nagyon nagy volt a lelkesedés, de hát ez már így szokott lenni” - mondta Fürjes Pál, az Aktív Zóna Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Fürjes Pál hozzátette, hogy úgy gondolja, ez a lakóközösség megérdemli, hogy az összetartozást ilyen módon is ki tudja fejezni. Az Aktív Zóna Alapítvány idén is sokféle programmal készült, amely összeállítása során igyekeztek a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkinek kedvezni. Nagy érdeklődés fogadta például a terápiás kutya bemutatót, amely során Macival, a golden retriverrel ismerkedtek össze az utca lakói.

A Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület képviseletében Barta László érkezett fiával, akik fegyver bemutatót tartottak az érdeklődők számára. A versenyeken is aktívan részt vettek a gyerekek. Az egyik vetélkedő nyomát például az aszfalt is őrzi, ugyanis a rajzversenyt ott bonyolították le.

„Nagyon örülünk, hogy végre a vírushelyzet után sikerült újra megszervezni a Zalai utcanapokat. Az egész család nagyon várta. Mind a két gyermekem részt vett minden sportversenyen. A kislányom és a kisfiam is. Nagyon élvezték a rajzversenyt, a futóversenyt, volt bicikliverseny, de nagyon sokat lehet kreatívkodni is, úgyhogy nagyon élvezzük a programokat” - fogalmazott dr. Kocskáné Husonyica Krisztina.

A felnőttek számára hirdettek többek között palacsinta sütő versenyt, amelyben a cél a minél különlegesebb íz-és látványvilág megalkotása volt. Az Aktív Zóna Alapítvány célja, hogy a Nyárbúcsúztató Utcanappal évről évre megmozgassa a fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Ezzel pedig egy olyan összetartó közösséget kovácsoljon, amelynek tagjai szívesen találkoznak egymással, és tevékenyen részt vesznek lakóhelyük karbantartásában is.