Őszi oltások
Város
2021. aug. 19.

Őszi oltások

Oltási akciót indítanak tanévkezdéskor az iskolákban. A tervek szerint a vakcinák felvételére augusztus 30-án és 31-én, továbbá szeptember 2-án és 3-án lesz módjuk a 12 év feletti diákoknak.

A koronavírus elleni vakcina felvételére a 12 és 17 év közöttiek már június óta regisztrálhatnak, amit az érintett korosztályból eddig mintegy kétszázezren tettek meg. Több mint nyolcvan százalékuk pedig már meg is kapta a készítményt. Az időpontfoglalásra továbbra is van lehetőség, ám szeptember közeledtével a kormány úgy döntött, hogy az iskolakezdés időszakára négy napos oltási akciót indít az oktatási intézményekben.

„Tulajdonképpen azt mondhatom, hogy ez már a második felmérési kör, hiszen augusztus elején már egyszer kellett az intézménynek létszámot felmérni, hogy mely tanuló szeretné 12-től 18 éves korig felvenni majd augusztus végén, szeptember elején az oltást. Ez meg is történt. A napokban kaptunk ismét levelet az NSZFH-tól, hogy ismételten fel kell mérnünk azoknak a tanulóknak a létszámát, akik majd szeretnék augusztus végén, vagy szeptember elején felvenni az oltást” - mondta Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatója.

Mivel kiskorúakról van szó, ehhez mindenképpen szülői nyilatkozat szükséges, amit augusztus 25-éig lehet megtenni. A döntés értelmében augusztus 30-án és 31-én, illetve szeptember 2-án és 3-án iskolaorvosok és a háziorvosok oltanak majd. A fiatalok a Pfizer készítményét kaphatják majd meg. Persze ez az időszak nem csak a koronavírus megfékezéséről, hanem más betegségek megelőzéséről is szól. Az ősz folyamán ugyanis a kötelező védőoltások is érintik ezt a korosztályt. Így a hatodikosok az MMR emlékeztető oltást kapják meg, a kanyaró, a mumpsz, és a rubeola ellen, továbbá szintén emlékeztetőként az úgynevezett dipertét. Ezek ütemezését, szervezését a járványhelyzet nagyban megnehezítette.

„Általában októberben, novemberben, de ez mindig az ÁNTSZ-től függ, mert amikor ők megkapják az oltóanyagot, akkor szólnak, és akkor kezdjük leszervezni. A tavaly nem volt egyszerű, mert az iskolások hol voltak, hol nem. A hiányzókat is be kellett rendelni. Tehát ilyenkor a járványos időszakban mindig problémát jelent. Egyébként is, ha akut betegség miatt hiányoznak, de ilyenkor azért nehezebb” - nyilatkozta dr. Hübner Gabriella, házi gyermekorvos.

A hetedikesek a Hepatitis B elleni oltóanyagot, ugyanezen az évfolyamon a lányok pedig a HPV, azaz a humán papilloma vírus elleni védőoltást kapják meg ebben az időszakban. A koronavírus elleni vakcinát igénylőket vagy a saját iskolájukban, vagy egy közeli oktatási intézményben immunizálják majd. Az első adag után a másodikat három hét múlva kapják meg ugyanott.

A kép illusztráció.