Verseny és kikapcsolódás – Futsal diákolimpia körzeti döntő
Sport
2022. nov. 18.

Verseny és kikapcsolódás – Futsal diákolimpia körzeti döntő

Idén három csapat nevezett a futsal diákolimpia körzeti döntőjére. A dobogó legmagasabb fokára a Bolyky Tamás Általános Iskola „A” csapata állhatott fel.

Rúgták a bőrt tegnap az Újváros Téri Általános Iskola tornatermében, ugyanis ebben az intézményben rendezték meg a futsal diákolimpia körzeti döntőjét. Az esemény lebonyolítása lassan már hagyománnyá válik a városban. Az utóbbi idő bizonytalanságai a diákolimpiai nevezéseket visszavetették, a szervezők azonban úgy gondolták, hogy a fiataloknak szüksége van a mozgásra, az önfeledt sportolásra, így mindenképpen megrendezték a megmérettetést.

„Ugye tudjuk, hogy most a sportcsarnokban nem lehet, ezért az iskolába hoztuk be és itt vendégül láttak minket. A Bolyky Tamás Általános Iskola két csapattal nevezett, az Újtéri pedig egyel. Amint lehet látni, eléggé jó kis küzdelmek zajlanak. Szerintem nagyon szükséges ez most a gyerekeknek, mert jó hangulatban és sportos közegben tudják eltölteni ezt a kis időt” - fogalmazott Vanczák Attila, a Bolyky Tamás Általános Iskola igazgatóhelyettese.

A futball nagyon kedvelt sportág a fiatalok körében is, viszont most csak három csapattal rendezték meg a versenyt. Az előző években körülbelül tíz-tizenkét gárda jelentkezett, azonban idén csak két iskola nevezte be diákjait a körzeti döntőre. A diákoknak nagy szüksége van az ilyen és ehhez hasonló programokra, hiszen számukra a mozgás mellett hasznos kikapcsolódásként is szolgál a megmérettetés.

„Nekem ez már a második alkalom, hogy játszok ezen a versenyen. Nagyon vártam ezt az eseményt, mert jók a csapattársaim, az összjátékunk is jó. Az a baj, hogy sokáig cipeljük a labdát, kicsit több passz kellene” - mondta Kiszely Noel, az Újváros Téri Általános Iskola tanulója.  

Az eddigi hagyományokhoz híven érmeket és okleveleket is kaptak a legjobban teljesítő csapatok. A dobogó legmagasabb fokára a Bolyky Tamás Általános Iskola „A” csapata állhatott fel. A sikernek köszönhetően decemberben megmérettethetik magukat Edelényben a megyei elődöntőben is.