Mikulás, vásár, sok-sok fellépő – az Adventi Forgatag második vasárnapja
Város
2022. dec. 4.

Mikulás, vásár, sok-sok fellépő – az Adventi Forgatag második vasárnapja

Meggyújtották az adventi koszorú második gyertyáját. Hétvégén többek között vásár, számos helyi fellépő műsora és a Mikulás várta a kilátogatókat.

Az Adventi Forgatag második állomására sokan kilátogattak. Már a kora délelőtti órákban szép számmal összegyűltek az emberek a Városház téren. Ekkor indultak útnak a mikulásfutásra érkezők. A résztvevőket ezúttal is a helyi fellépők produkciói fogadták. Elsőként az Ózdi Városi Óvodák Nemzetőr Úti Tagóvodájának apróságai léptek színpadra. Közben a Mikulás is megérkezett, akit azonnal lerohantak a gyerekek. Szaloncukrot osztott nekik, azonban a közös fotók sem maradtak el.

„Eddig még csak jó gyerekekkel találkoztam, legalábbis eddig mindenki azt mondta, hogy jól viselkedett, de látom én őket messziről, hogy tényleg jók voltak, úgyhogy örülök, hogy itt vagyok és jövök majd még egyszer 6-án is, amikor a mikulások fognak majd futni, úgy hallottam” - mondta a Mikulás.

A fellépők sorában az ÓMI Zenés Színház műsora következett, akik egy igazi, karácsonyi összeállítással készültek a bronzvasárnapra. Utánuk az Ózdi Városi Vegyeskar, valamint a Szabad Szombat Táncegyüttes tagjainak műsorát láthatta a közönség. Sokan a vásár miatt érkeztek, azonban akadtak szép számmal olyanok is, akiket az előadás csábított ki.

„Alig várjuk, hogy vasárnap legyen, és ki tudjunk jönni és jól érezzük magunkat. Együtt vagyunk a csapattal. Én szeretek ide jönni. Minden évben kijövünk, minden vasárnap, úgyhogy én nagyon élvezem” - nyilatkozta Dobos Elemérné.

Igaz ugyan, hogy idén kisebb fényár övezi a forgatagot, az emberek kedvét azonban ez sem szegi. A fotópontnak kiállított rénszarvasok előtt például mindig hosszas sorok állnak, de az élő betlehem is nagy kedvence a legkisebbeknek. A második adventi gyertya meggyújtására is sokan maradtak. A beszédre várakozva azonban a szervezők egy játékra invitálták a megjelenteket. Kérték, hogy mindenki kapcsolja fel mobiltelefonján a lámpát, ezzel fényárba borítva a teret. Zsuponyó Anett, alpolgármester ezután köszöntötte a jelenlévőket. Kifejtette, hogy ez az ünnep, amikor még inkább együtt akarunk lenni szeretteinkkel és erre az időszakra nagyon sokat készülünk.

„Ez nemcsak azt jelenti, hogy ajándékokat találunk ki és veszünk meg, hanem azt is, hogy lelkünket is felkészítjük a nagy napra. Az advent ennek az utóbbinak jelenti a lépéseit. Ma a remény gyertyáját gyújtjuk meg. A remény és várakozás, ami a Karácsonyra vonatkozik. Arra, hogy szeretünk és arra, hogy minket is szeretnek. Arra, hogy munkánknak és hétköznapjainknak van értelme s arra, hogy emiatt van értelme ünnepelni” - fogalmazott Zsuponyó Anett, alpolgármester.

Hozzátette, bízik benne, hogy minden nehézség és a válság ellenére is igazi marad a Karácsony. Ezt követően Csikainé Mihalik Éva, református lelkipásztor szólt a résztvevőkhöz, aki a hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyájáról beszélt, amelyek mindegyikéhez egy-egy igét társított a szentírásból.

„Hit, remény, szeretet, e három, ezek közül pedig legnagyobb a szeretet, írja a korintusi levél. Ahogy haladunk előre adventben, fokozódik a gyertyák fénye a koszorún, úgy lesz egyre gazdagabb üzenete Isten számtalan igéjének, melyeket nekünk ajándékoz ezeken a vasárnapokon. Egyiket fűzhetjük a másikhoz és gazdagodunk belőlük és egyre többet kapunk a végtelen szeretetből, magától Istentől, aki maga a szeretet” - emelte ki Csikainé Mihalik Éva, református lelkipásztor.

A lelkipásztor szavai után a résztvevők az adventi koszorú köré gyűltek, amelyen Zsuponyó Anett és Csikainé Mihalik Éva közösen gyújtották meg a második gyertyát. A remény gyertyája, arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten Fiát, Jézust. Ezüstvasárnapon is érdemes lesz kilátogatni az Adventi Forgatagba, hiszen akkor is változatos programokkal várják majd az ózdiakat. Akkor Janiczak Dávid, városunk polgármestere és Szőke Gábor, római katolikus plébános gyújtja meg a harmadik gyertyát.