Tizenöt fok előzheti meg a hétvégi hidegfrontot
Hírek
2023. febr. 15.

Tizenöt fok előzheti meg a hétvégi hidegfrontot

A csendesebb napokat követően péntektől elérik térségünket a frontok. Akik érzékenyek az időjárás változásra, azok fáradékonysággal, fejfájással és alvászavarral is számolhatnak.

Csütörtökön az elmúlt napokhoz hasonló időjárás várható. A reggelek többfelé párásak, ködösek lesznek, illetve alacsony szintű rétegfelhőzet is képződhet, amely helyenként napközben is tartósan beragadhat, néhol pedig feloszlik. Így az ország számos részén a napsütés lesz jellemző, csütörtökön viszont egyre több fátyolfelhő sodródik majd felénk. Pénteken egy melegfront érkezik, megnövekszik a felhőzet és az északi részeken, térségünkben záporok is előfordulhatnak.

„Szombaton ennek a ciklonnak, amely érkezik, a meleg szektorába érkezünk, majd a ciklonnak a hidegfrontja is megérkezik. A hidegfront mögött északnyugatira fordul a szél, az északi részeken viharos lökések is lehetnek, akár 60-70 km/h-s lökések is előfordulhatnak. Viszont a hőmérséklet tíz fok felett alakul. Vasárnap a hidegfront mögé kerülünk, tehát több fokkal hűvösebb levegő áramlik, de még azért most sem lesz, illetve vasárnap sem lesz annyira hideg. Döntően hat, illetve hét fokot mérhetünk az északi részeken és ekkor már számottevő csapadék sem valószínű” - mondta Páll Márton, az OMSZ meteorológusa.

Az, hogy ki mennyire érzékeny a frontokra, leginkább az immunrendszer állapotától függ. Ezért a betegek, idősek, gyerekek és az állapotos nők jobban megérzik ezek hatását. Vannak olyan tünetek, amelyek mind meleg, mind hidegfront esetén jellemzőek. A fáradtság, ingerlékenység, rosszkedv általánosan jellemzője a fronthatásnak, ahogyan a fejfájás, alvászavar vagy a nehézlégzés is. Ezek azonban csillapíthatók.

„A megelőzésnél nagyon fontos a szükséges mennyiségű folyadékbevitel. Érdemes a C-vitamin, B-vitamin és magnéziumban gazdag ételeket enni. Fontos esetleg, hogy front hatására zuhanyzáskor váltogassuk a hideg és a meleg vizet többször. A stressz elkerülése nagyon fontos” - hangsúlyozta dr. Sahin Fawaz, címzetes főorvos.

A szakember kiemelte továbbá a rendszeres testmozgást is, amely a jó egészségügyi hatások mellett az idegrendszerünket is nyugtatóan befolyásolja. Akár egy rövid séta is javíthat közérzetünkön, ezért érdemes beiktatni napjainkba.