Jól halad a munka – Az oszlopok is hamarosan eltűnnek a piacról
Város
2023. márc. 14.

Jól halad a munka – Az oszlopok is hamarosan eltűnnek a piacról

Ütemterv szerint haladnak a munkálatok a piacon. A korábban levegőben futó távhővezetéket tartó oszlopok fele már eltűnt a területről.

Az elmúlt napokban munkagépnek a hangjától zengett a terület. A megbízott vállalkozó munkatársai három hete kezdték el a levegőben futó távhővezeték bontását. A csövek leszerelése mellett azonban 37 oszlopot is el kell távolítaniuk. Először kiássák az alapját, a vésést követően pedig lángvágóval bontják meg a rögzítést. Egy-egy elem két és fél, három méter mélyen van, és egy betontömbben fekszik, az oszlop alja pedig a talajszinttől egy méterre található.

„Elég jól haladunk, szerencsére a körülmények nekünk dolgoznak. Picit a szél nehezíti a munkát a daruzás végett. Úgy gondoltuk, hogy március 24-re, azaz jövő hét péntekre be szeretnénk fejezni a munkálatokat itt a piac területén. Ezután a Távhő telephelyén fogunk tovább dolgozni” - mondta Gál Tamás, az ÓEKSZ Kft. építésvezetője.

Ugyanazzal a 25 tonnás daruval emelik ki a helyéről a beton elemeket, amellyel korábban a csővezeték bontását végezték. Már a vésés és vágás alatt is két tonnás feszítést alkalmaznak az oszlopon.

Egy darab négy tonnás és hat méter magas oszlop kiemelése nagyjából egy órát vesz igénybe. A kivitelező szakemberei naponta hetet emelnek ki a helyéről és négyesével szállítják Sárli úti telephelyükre.

Csak akkor indítanak fuvart amikor 12 darab összegyűlik. Az épület mellett kicsit nehezebb a dolguk, hiszen itt először meg kell bontaniuk a térkövet, amely alatt beton található. A tereprendezést is a kivitelező végzi. A már kiemelt oszlopok helyét betemetik földdel, később pedig salakot is szállítanak az érintett területre. A dolgozók a szombati piacnapra rendezik a terepet a zavartalan árusítás érdekében.