Különleges emlékérem, jó hangulat, verseny és nyeremények – Pénteken újra elrajtol az Ózdi Futónapok
Sport
2023. márc. 22.

Különleges emlékérem, jó hangulat, verseny és nyeremények – Pénteken újra elrajtol az Ózdi Futónapok

Pénteken újra elrajtol az Ózdi Futónapok rendezvénysorozat. Az ezúttal két napos kihívás első állomása március 24-én lesz délután öt órától, a második pedig június 30-án.

A hagyományokhoz hűen a résztvevőknek az Ózd Városi Stadion salakos oválján kell 10 kört teljesíteni 45 perc alatt. Az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület az Ön választ, mi segítünk közösségi kezdeményezésnek köszönhetően rendezi a sportos programot, amelynek egyik célja a rendszeres mozgásra ösztönzés. A szervezők már negyed öttől várják regisztrációra a vállalkozó kedvű ózdiakat a helyszínen található emlékoszlopnál. Aki vállalja a kihívásokat egy különleges puzzle emlékérem birtokosa lehet. A korábbi évektől eltérően, most versennyel is fokozzák a hangulatot, ugyanis az első három nő és férfi külön éremdíjazásban részesül, valamint júniusban az abszolút győztesek serleget is kapnak. Akik mindkét alkalommal részt vesznek a rendezvényen dupla eséllyel indulnak a fődíjakért, vagyis a tíz, húsz és harmincezer forintos sportszer vásárlási utalványokért. Emellett pedig minden futónak jár a csoki, gyümölcs és frissítés. Az alkalom bárki számra jó lehetőség, hogy felmérje képességeit.

„A lényeg, hogy mindenki megpróbálja mindkét alkalommal, aki szeretne így futni, kocogni, tenni az egészségéért. Első alkalommal esetleg felméri, hogy milyen szinten van, és már a második alkalommal meg is tudja csinálni ezt a 10 kört 45 perc alatt. Vannak többen a városban, akik rendszeresen is kocognak, úgy gondolom, hogy azoknak is egy jó erőpróba. Télen sportoltak, mondhatjuk úgy hogy alapoztak, és talán ez a tíz kör az első ilyen szép tavaszi versenyük is lehet egyben” - mondta Vanczák Attila, az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület elnöke.