Húsvétváró komplex rendezvénnyel várták a kicsiket és a nagyobbakat a Digitális Erőműben

Óvodások és kisiskolások foglalták el a Digitális Erőmű épületét, ahol sokszínű programokkal és kézműves foglalkozásokkal hangolódhattak húsvét ünnepére.

Gyerekzsivajtól volt hangos a Digitális Erőmű nagycsarnoka. A délelőtt folyamán óvodások és kisiskolások érkeztek az intézménybe, hogy különböző foglalkozásokkal hangolódjanak rá az ünnepre. Itt a játékos feladatok mellett volt alkalmuk kipróbálni a hímestojás festést is, de kedvük szerint barkácsolhattak többféle húsvéti díszt is Döbör Istvánné vezetésével.

„Az ovisok nagyon ügyesek, mondták, hogy ők is szoktak az oviban kézműveskedni, úgyhogy hamar végzünk a kiosztott dolgokkal. Előkészítettük már a dolgokat, kiosztják az óvó nénik és akkor megmutatjuk, hogy ki melyiket választja. Nagyon ügyesek voltak, úgyhogy örültünk nekik” - mondta Döbör Istvánné, nyugalmazott pedagógus.

A kicsik lázasan készítették a díszeket, hiszen a mai nap teljes mértékben a húsvétról szólt. Sokan már azért is izgultak, hogy az óvodába visszaérve megöntözik a lányokat, nehogy elhervadjanak.

„Visszamegyünk az oviba és reméljük, hogy a lányoktól fogunk kapni piros tojást” - nyilatkozta Szabó Gergő.

A kézműves foglalkozások alkalmával óhatatlanul szóba kerültek a locsolóversek is. Ezeket a kicsik lelkesen el is szavalták egymásnak.

„Piros tojás, fehér nyuszi, a locsolkodásért jár egy puszi” - fogalmazott Kiss Kende Zoltán.

A délelőtt folyamán a gyerekek egy húsvéthoz kapcsolódó tanmesét is meghallgathattak bábelőadás formájában. A történet hőse Burkus kutya, akinek köszönhetően minden a helyére kerül.

„Minden történetnek van pozitív üzenete, így a mi történetünkben is meg fog jelenni a megmentő, Burkus kutya, aki majd vissza fogja szerezni az állatokat. Tudjuk, hogy az életünkben is sokszor van olyan, hogy valamit elveszítünk és segítségre van szükség ahhoz, hogy ezt visszaszerezzük” - emelte ki Bodnár Dániel, görögkatolikus parókus.

A zajos sikerű délelőtt után a nagyobbak is teret kaptak a délután folyamán az épületben. Ekkor családostul várták vissza a gyerekeket szüleikkel együtt a szervezők, hogy ki-ki kedvére alkothasson, ügyeskedhessen. A Nyuladalom zárásaként pedig táncházfoglalkozás keretén belül, muzsikaszóval hangolódtak az ünnepre.

(forrás)