Szathmáry-Király Ádám fotóművész életmű-kiállítása nyílt meg a Digitális Erőműben
Kultúra
2023. máj. 24.

Szathmáry-Király Ádám fotóművész életmű-kiállítása nyílt meg a Digitális Erőműben

Megnyitotta kapuit az ózdi látogatók előtt Szathmáry-Király Ádám nemzetközileg elismert fotóművész „Hetvenhét” című életmű-kiállítása a Digitális Erőmű Csarnok Galériájában.

A nemzetközileg is elismert kazinbarcikai művész fotóit már számos országban bemutatták, és május 23-ától a Digitális Erőmű Csarnok Galériájában az ózdi érdeklődők is megcsodálhatják azokat. Bojtos Zoltán intézményvezető jelképesen átvágva a megnyitó szalagot adta át a helyszínt a látogatóknak. A kiállított képek között montázsok, digitális művészeti alkotások épp úgy megtalálhatók, mint különleges fekete fehér portrék és színes pillanatképek. A művész 1968-ban adta le első képeit egy fotópályázaton, és az azóta eltelt 55 évben folyamatosan fejlesztette magát a rendkívül sokat változó fényképezés technológiájához igazodva. Ám ahogy azt a tárlatnyitó alkalmával a vendégkiállító elmondta, a lényegen ez mit sem változtat.

„Amikor fotózunk van egy téma, ami megérint minket, akkor azt próbáljuk olyanná alakítani amilyenre mi szeretnénk. Tehát érzem azt, hogy én ezt így szeretném visszaadni. Nem teljesen azt, amit láttam, hanem azt egy kicsit az én lelkem szerint átformálva. Ez fekete-fehérben kicsit nehezebb volt. Most sokkal könnyebb, sokkal több technika van abban, hogy meg tudja az ember azt valósítani, hogy az érzéseit teszi bele a képbe” - mondta Szathmáry-Király Ádám, fotóművész.

Szathmáry-Király Ádám életútja során számos nemzetközi és hazai elismerésben részesült. Többek között elnyerte a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség Művésze címet, illetve 2007-ben a Magyar Kultúra Napja alkalmából az Oktatási és Kulturális Miniszter Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjat adományozott számára. De megkapta a jelenleg hét országban jelen lévő Magyar Fotóművészek Világszövetségének Életmű díját is.

„Ezt a kitüntetést azon fotóművészek kapják meg, akik egyrészt a szakmai munkájukkal, a fotográfiai munkájukkal, másrészt pedig az emberi munkájukkal, a segítő munkájukkal, a közösségben elfoglalt szerepükkel érdemlik ki ezt a kitüntetést” - emelte ki dr. Patrus Sándor, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének elnöke.

Már a megnyitón is többen kíváncsi érdeklődéssel szemlélték a kiállított képeket. A szép és kellemes fotók hangulatát kiemelik azok címei. Így nem csak vizuális, hanem írásos információt is kaphatnak a látogatók a művész alkotásairól. A kiállítás június 30-ig tekinthető meg az intézményben 8 és 16 óra között.