A menedzsment összeállt – megérkezett az új ügyvezető igazgató a Neutrik ózdi gyárának élére

Teljessé vált a Neutrik helyi menedzsmentje, kiválasztották az ügyvezető igazgatót is az ózdi gyár élére. Marton Zsolt Székesfehérvárról érkezett városunkba.

Nagy erőkkel zajlik a termelés a Neutrik Group ózdi egységében. A vállalat világelső az elektronikai és az elektronikus csatlakozók tervezésében, gyártásában. Helyi üzemükben is ilyen szerkezetek összeszerelését végzik tavaly július óta. Azóta folyamatos a fejlődés. Egyre több terméket gyártanak, a paletta is folyamatosan bővül. Új sorok is érkeztek a közelmúltban. Liechtensteinben már csupán automata összeszerelés van, a kézi átkerült Ózdra. Erről is beszélt Roland Büchel a Neutrik Csoport egyik ügyvezető igazgatója.

„Az első lépésben tíz gyártósor jött át Angliából, ez százötven ember felvételét jelentette, és elkezdődött a szervezet felépítése. Most a második fázisban további hét gyártósort telepítünk át a Lichtenstein-i központból, ez azt jelenti, hogy a továbbiakban kétszáz-kétszáztízre főre növekszik majd a gyárban dolgozók létszáma. Természetesen ez függ az üzleti környezettől és a gazdasági helyzettől. Jelenleg 17 gyártósorral és kétszáz-kétszáztíz kollégával tervezünk” - mondta Roland Büchel, a Neutrik Group ügyvezető igazgatója.

Mára összeállt a teljes menedzsment, kiválasztották a helyi gyár ügyvezető igazgatóját is. Marton Zsolt Székesfehérvárról érkezett. Az elmúlt húsz esztendőben amerikai, német és japán autóipari cégeknél dolgozott. A szakember megyénkhez is kötődik, ugyanis Miskolcon, eredetileg bányagépész mérnökként végzett. Azt reméli most lehetősége lesz jobban megismerni városunkat. A cég vezetőivel többszöri tárgyalás után döntöttek úgy, hogy elvállalja a feladatot. Mint mondta a vállalat filozófiája és tervei szimpatikusak voltak számára. Kedvet kapott, hogy csatlakozzon a csapathoz, részt vegyen a fejlesztésekben és hozzátegyen a felépítéshez.

„Ideérkezett az első transzfer, folyik a második. Most majd az a fázis fog következni, hogy stabilizáljuk a termelést és elkezdjük még jobban tökéletesíteni és javítani a folyamatokat, hogy a veszteségeket csökkentsük. Nagyon sok jó folyamatot ismertem meg. A Neutriknak nagyon jó rendszerei vannak, amit itt megismertem a kollégáktól, de úgy gondolom azért, hogy az elmúlt 22 évben megszerzett tapasztalatom alapján én is fogok tudni hozzá tenni és segíteni nekik ebben, hogy együtt dolgozva elérjük a céljainkat” - nyilatkozta Marton Zsolt, a Neutrik Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Hozzátette igyekszik tapasztalatait átadni kollégáinak, amelyet hasznosítani tudnak annak érdekében, hogy nemzetközi szinten elismert, versenyképes gyárat hozzanak létre. Az alkalmazott pozíciókban van még néhány üres hely, operátorokból jelenleg feltöltött a létszám. Ha az újabb sorok is megérkeznek, valamint emelkednek a megrendelések akkor természetesen szükség lesz további dolgozók felvételére. Júniusban megkezdődik a gyár átépítése, melyet három lépésben, folyamatos termelés mellett valósítanak meg. A munkálatok tervezett befejezése jövő nyáron várható.

(forrás)