Cigány népismereti vetélkedőt tartottak ma felső tagozatos diákoknak az Ózdi Városi Könyvtárban „Romavilág” címmel

„Romavilág” címmel rendeztek cigány népismereti vetélkedőt az Ózdi Városi Könyvtárban. Öt csapat, összesen húsz diák mérte össze tudását.

Keresztrejtvény, zenei témák, híres roma származású emberek is szerepeltek a kérdéssorokon a „Romavilág” elnevezésű cigány népismereti vetélkedőn. Öt általános iskola felső tagozatos diákja mérte össze tudását ma az Ózdi Városi Könyvtárban. Négy fős csapatokban dolgoztak együtt, hogy minél több kérdést helyesen tudjanak megválaszolni. A programot egy sikeres pályázat tette lehetővé, melynek során az iskola alapítványa támogatást nyert a civil szervezetek számára fenntartott összegből. Emellett a Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke is hozzájárult a gyerekeknek szánt jutalmakhoz.

„A mai napon a 94. Ünnepi Könyvhét és 22. Gyermekkönyvnapok alkalmából immár tizenhatodik alkalommal a II. János Pál Katolikus Általános Iskolával közösen szervezzük meg a „Romavilág” cigány népismereti vetélkedőt. Erre a vetélkedőre most öt csapat jelentkezett, a diákok hat feladatot kapnak, ami alapján összemérjük tudásukat, a végén pedig eredményhirdetésen díjazzuk a versenyt” - nyilatkozta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár könyvtárvezetője.

A vetélkedőn való részvétel feltétele volt, hogy a diákok egy adott témában rajzot készítsenek. Idén a természetvédelem lett a központi tematika, hiszen ez egy nagyon fontos vonása az iskolai nevelésnek. Ezt próbálták belecsempészni a mostani versenybe, melyen változatos feladatok vártak a gyerekekre.

„Vannak olyan kérdések, amik évek óta visszatérő kérdéssorok, nagyon népszerű a villámkérdés a vetélkedő végén, amikor tényleg pillanatokon belül kell felelni. Vannak zenei kérdések, ahol nyilván nem megyünk el szótlanul az éppen aktuális tehetségkutató műsorok, többségében roma győztesei felett. De lesz mozaikfeladat, természetesen lesz olyan kérdés is, ami a városi könyvtár nagyon széles skálájú könyvgyűjteményéhez tartozik, ebben kell majd a gyerekeknek kutakodni. Ennek nyilván van egy kis reklám értéke is, hiszen szeretnénk ha ezek a gyerekek olvasó gyerekekké válnának, és akkor is bejönnének a városi könyvtárba, amikor éppen nem rendezvény van, csak olvasni, könyvet keresni” - mondta Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője.

A diákok lelkesen vetették bele magukat a feladatok megoldásába. Voltak kérdések, melyeken sokat kellett agyalniuk, hogy a megfelelő válasz kerüljön a papírra. A tanulók a vetélkedőre legfőképpen az iskolákban készültek fel tanáraik segítségével.

„Tanár bácsi megtanította a természetről, hogy milyen gombákat lehet szedni, meg hogy mi a cigányoknak a kultúrája, hogy mivel kezdődött, hogy vándoroltak, letelepedtek és valahogy így” - fogalmazott Forgács Krisztián, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulója.

A vetélkedőn a Farkaslyuki Általános Iskola végzett az első helyen, a másodikat a II. János Pál Katolikus Általános Iskola szerezte meg, a harmadikat pedig a Sajóvárkonyi Általános Iskola tudhatta magáénak. A résztvevő diákok könyvekkel, csokoládéval, valamint kisebb ajándékokkal és oklevelekkel térhettek haza. De a közös programnak köszönhetően új barátságokkal is gazdagodhattak, hiszen a végzős tanulók a középiskolába jutva jó ismerősként köszönthetik egymást.

(forrás)