„Ez a közösség nekem egy életre szól...” – Oktatói Szolgálati Emlékérem kitüntetéssel ismerték el Béri László munkáját

Oktatói Szolgálati Emlékérem kitüntetést kapott Béri László a több évtizedes kiemelkedő, lelkiismeretes és példamutató oktatói tevékenységéért.

Béri Lászlóval az Ózdi Városi Televízió stábja 2015-ben beszélgetett. Embermesék című magazinjukban sok információ elhangzott munkásságáról, például, hogy 1986 óta dolgozik az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában. Műszaki tanárként indult pályafutása. Ám a pedagógusi feladatok mellett a színház és a rendezés is belépett az életébe. Nevéhez köthető az ÓMI Zenés Színház megalakítása. Munkáját számos elismerés övezi, 2014-ben megkapta az Ózd Városért Kitüntető Díjat, amely plusz motivációként szolgált számára. Most a Kulturális és Innovációs Minisztérium Oktatói Szolgálati Emlékérmét is átvehette. Dr. Alabán Péter igazgató elmondta, hogy öröm volt számukra egy olyan nyugállományba vonult kollégát felterjeszteni erre a méltó díjra, aki jelenleg is erősíti tantestületüket. Véleménye szerint furcsa lenne nélküle az iskolában az élet. Az oktató egyébként az 1997-ben alapított Gábor Áron Alapítvány a Szakképzésért kuratóriumának mai napig is tagja.

„Azt gondolom, hogy addig, amíg ez az alapítvány működik, ez az alapítvány tud olyan méltó megemlékezéseket megszervezni, amilyen például a legutolsó is volt a 130 éves, vagy hát pótolva 133 éves évforduló, addig szükség van olyan emberekre, akiknek a kapcsolatrendszere, a városban elért eredményei, ismeretsége, az iskola szolgálatába is állítható, és hát úgy gondolom, hogy ez a kapcsolat jelenleg is jól működik, úgyhogy egy kicsit csalóka a kép, hogy a kolléga nyugdíjas lenne. Nem látszik rajta” - mondta dr. Alabán Péter, az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskola igazgatója.

A Csák János kulturális és innovációs miniszter által adományozott emlékérmet és oklevelet Tuza Ottó, az Ózdi Szakképzési Centrum főigazgatója és Nagy Zsuzsanna kancellár nyújtotta át részére. Béri Lászlónak nagyon jól esett az elismerés, azt mondja ez méltó lezárása az elmúlt időszak törekvéseinek.

„Én úgy gondolom, hogy megérte. Én nagyon, nagyon örülök, hogy ebbe a közösségbe lehettem több mint 35 évig. Nagyon, nagyon örülök, hogy olyan embereket ismertem meg és olyan emberekkel tudtam dolgozni, akikkel jól éreztem magam. Szeretem a gyerekeket. Tudom, hogy ezek a gyerekek nem minden esetben partnerek abban, hogy itt teljes egészében oktatói munkát lehessen ellátni. De minden esetben törekszünk arra, legalábbis én törekedtem arra, hogy mindig a maximumot hozzuk ki belőlük. Ez a közösség nekem egy életre szól, és én úgy gondolom, hogy nagyon nagyon jó, hogy itt tölthettem az életem felét” - emelte ki Béri László, az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskola oktatója.

Oktatói pályafutása során és közéleti munkásságával is maradandót alkotott és persze folytatja. Bár már négy éve nyugállományba vonult, de az iskolában továbbra is számítanak rá. Napjainkban matematikát, gazdasági ismereteket, munkavédelmet, munkavállalói ismereteket tanít a fiataloknak. 

Kép forrása: Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskola

(forrás)