Családi évzáró rendezvényt tartott az Ózdi Kézilabda Club az Ózd Városi Strandfürdőben

Családi évzáró rendezvényt tartott az ÓAM-Ózdi KC az Ózd Városi Strandfürdőben. Az eseményen az utánpótlásban játszó gyerekeken kívül a családtagokat is szeretettel fogadták.

Nevetés, zene és jó hangulat jellemezte az első közös családi napot, melyet az ÓAM-Ózdi KC rendezett az Ózd Városi Strandfürdőben. A szezonzáró eseményre sokan érkeztek, a nagy hőség ellenére a legkisebbek mellett az idősebb korosztály is kilátogatott. Az ÓKC vezetősége az egész éves kemény munkát ezzel a piknikkel zárta.

„A rendezvény, ha jól tudom ilyenre még nem került sor, az első utánpótlás évzáró piknik, ha lehet ezt így nevezni, ahová meghívtuk az összes utánpótlásban dolgozó gyerkőcöt, akikkel egész évben együtt töltöttük a szezont, és ezek mellett a szüleiket is és a hozzátartozóikat is szívesen látjuk egy tál ételre, egy kicsikét oldottabban tudunk beszélgetni, és talán így még közelebb tudunk egymáshoz kerülni. Egy jó közösséget szeretnénk kialakítani ezekkel a rendezvényekkel. Bízom benne, hogy ez egy ilyen első, de nem utolsó dolog lesz” - mondta Lovas Szilárd, az ÓAM-Ózdi KC utánpótlás vezetője.

A strandkemping füves területén sátrakat állítottak fel, hogy a gyermekek és családtagjaik kényelmesen le tudjanak ülni. A levegőben finom illatot vitt a szél, ugyanis az üstben rotyogott a pörkölt. Ezzel vendégelték meg az eseményre kilátogatókat. A finom étel mellett természetesen megfelelő mennyiségű italról is gondoskodtak a szervezők, a gyerekek szörpöt csapolhattak a tartályokból. A közös játékkal és kötetlen beszélgetésekkel sikerült egy kicsit közelebb hozni a sportolókat és családtagjaikat egymáshoz.

„Ez a rendezvény arról szól, hogy túl vagyunk egy mozgalmas éven, ahol az összes fiatal odatette magát, és ma úgy gondolta az ÓKC vezetősége, hogy most mi tesszük oda magunkat és egy évzáró rendezvénnyel köszönjük meg a fiataloknak, a szülőknek az egész éves segítséget, az egész éves munkát, a sportot és hozzáállást” - hangsúlyozta Vitális István, az ÓAM-Ózdi KC utánpótlás technikai vezetője.

A gyerekek sem érkeztek üres kézzel, hiszen több edzőt és klubvezetőt is megleptek a ajándékokkal. A családias hangulatú eseményen a fiatalok jókat beszélgettek, fociztak, vagy kihasználva a jó időt pancsoltak a medencékben.

„Nagyon jó, jók a programok, lehet focizni, strandolni, úgyhogy jó” - nyilatkozta Szerémi Lívió.

„Két éve kézizek, és szerintem ez egy nagyon jó sport. Főleg, hogy az ÓKC nyáron az évzárót itt rendezte a strandon” - fogalmazott Nagy Balázs.

A vezetőség célja ezzel a rendezvénnyel az volt, hogy az ÓKC-ban játszó fiatalok jobban megismerjék egymást, az együtt töltött idővel közelebb kerüljenek egymáshoz Bíznak abban, hogy ezáltal a közös mérkőzések folyamán csapatban, szorosabb kötelékben tudnak majd játszani az elkövetkezendő kézilabda szezonban.

(forrás)