„Jó érzéssel töltött el, hogy... védhettem az itteni embereknek a jogait, becsületét, vagy mindent, amit lehetett.” – Rendőrsorfallal búcsúztatták ma reggel Ráki Pált

Harminchét év szolgálat után rendelkezési állományba vonult az Ózdi Rendőrkapitányság közrendvédelmi és határrendészeti osztályának szolgálatirányító parancsnoka Ráki Pál.

Ebből az alkalomból ma reggel kollégái meglepetéssel készültek számára, ugyanis amellett, hogy rendőrautóval szállították be a kapitányságra, az állomány több tagja is tisztelegve állt sorfalat az épület bejáratánál. A meghitt és megindító perceket követően egy ünnepi állománygyűlés keretében is elbúcsúztak tőle, ahol az emlékeken túl egyéb tárgyi ajándékokkal is megajándékozták a nyugállományba vonult kollégát. Ráki Pál rendőr főtörzszászlós hivatalos szolgálatát 1986. július elsején kezdte az Ózdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Alosztály állományában járőrként, majd a kétezres évektől járőrvezetőként teljesített szolgálatot. 2006-tól már szolgálatirányító parancsnokként látta el feladatait. Kiemelkedő munkáját több alkalommal is elismerték. Mindig azon volt, hogy fiatalabb kollégáit fejlessze és segítse. Nagyon ritka, amikor egy egyenruhás attól a kapitányságtól búcsúzik, ahová egykor felszerelt. Érdekesség, hogy Pál gyermekeivel is együtt szolgált, hiszen fia, Ráki Pál Krisztián törzsőrmester is itt dolgozik, lánya, Ráki Anett pedig rendészeti igazgatási alkalmazott. Az egyenruhás egész életében emberekkel foglalkozott, hiszen gépjárművezető oktatóként is tevékenykedik, amelyre ezután nagyobb hangsúlyt tud fektetni.

„Sok, sok éve vagyok már szolgálatparancsnok, sok mindent megértem itt a kapitányságon. Jót is, rosszat is, de inkább jót, mint rosszat. Szeretem az ózdi embereket, szeretem ezt a várost. Jó érzéssel töltött el, hogy ezt a várost ennyi éven keresztül, 36 éven keresztül szolgálhattam és védhettem az itteni embereknek a jogait, becsületét, vagy mindent, amit lehetett” - mondta Ráki Pál, nyugalmazott szolgálatirányító parancsnok.

Képek forrása: Magyar Rendőrség, Ózdi Rendőrkapitányság

(forrás)