Felzúgtak a munkagépek a JAG mellett

Megoldódnak a parkolási gondok a JAG mellett. Hét megállót alakítanak ki az ÓVI munkatársai. A beruházás mintegy 2 millió forintból valósul meg.

Útjavítási munkák. Ez a felirat szerepel a táblán, amelyet a Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium mellé helyeztek ki. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai éppen a járdából faragnak le egy sárga csík mentén. Egy parkolósávot alakítanak ki. Erre azért van szükség, mert az autósok korábban mind a két oldalon megálltak, ezzel jelentős helyet elvéve az útból. A szemétszállítók munkáját sokszor hátráltatták, de ha baj van, a mentősök és tűzoltók bejutása is akadályba ütközik.

„Rendkívül fontosnak tartom itt a gimnázium és a kórház környékén a parkolási helyzet megoldását. Éppen ezért már az év elején felmérettem itt a gimnázium melletti parkolósávnak a tervét. Miután megkeresés is érkezett a gimnáziumból irányomba, szerveztünk egy aláírás gyűjtést. A tanárok és a diákok közösen, közel nyolcvan fő kérte ennek a parkolósávnak a kialakítását. Ezt követően írásban fordultam Ózd város polgármesteréhez, hogy az általános tartalékkeret terhére legyen szíves támogatni ezt a beruházást. Ez meg is történt, és mögöttünk már látható a megvalósítás is” - emelte ki dr. Csuzda Gábor, területi képviselő.

Most még az első lépéseknél járnak a szakemberek. Markolóval rendezik a földterületet, valamint néhány centit lefaragnak a járdából, de előkerült a csákány is. A kialakítás során figyelnek rá, hogy a megállás ne legyen balesetveszélyes, korábban ugyanis úgy is leálltak itt az autósok, hogy jelentős szintkülönbség volt az út széle és a perem között.

„Egy hétállásos parkoló épül. Itt a gimnázium járdája mellett egy támfalat kell építenünk. Ez zsalukőből készül. Mellette fel kell töltenünk a területet, és két darab aknát kell szintbe süllyesztenünk. Utána egy ckt beton és egy aszfaltréteget kap, ezt követően pedig felfestjük” - mondta Dubovinszky László, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény műszaki vezetője.

A beruházás kicsivel több mint kétmillió forintból valósul meg. A szakemberek az elkövetkező két hétben biztos itt tevékenykednek majd munkagépeikkel, hogy az iskolakezdésre már minden rendben legyen. A tervek között az is szerepel, hogy a kanyar után kihelyeznek egy táblát, amellyel feljebb megtiltják a parkolást, a gördülékenyebb közlekedés és a balesetveszély elkerülése érdekében.

(forrás)