Sokan nem használják a biztonsági övet – egy nap alatt 36 jogsértő akadt fent emiatt a rendőrség hálóján

A passzív biztonsági eszközök kerültek a rendőrség fókuszába. A biztonsági öv alkalmazásának elmulasztásáért 36 alkalommal szabtak ki közigazgatási bírságot.

Az Ózdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa intette ki a forgalomból az autóst a Piac úton. Ez a mozdulat tegnap sok esetben ismétlődött. A helyi kapitányság is csatlakozott az úgynevezett Safety Day elnevezésű ellenőrzés-sorozathoz. Ennek keretében tegnap kilenc helyszínen vizsgálták a gépjárművezetők szokásait egy-egy órában. Most elsősorban a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer használatát, valamint segédmotorosoknál és motorkerékpárosoknál a bukósisak alkalmazását kísérték figyelemmel a rendőrök. Ilyenkor egymástól néhány száz méterre helyezkednek el az egyenruhások. Képrögzítő eszközt alkalmaznak, amely bizonyítja a jogsértést, ugyanis az a tapasztalat, hogy mire a sofőr az ellenőrzés helyszínére ér már beköti magát.

„Az ellenőrzés során összesen 36 esetben intézkedtünk olyan járművezetőkkel, illetve utasokkal, akik menet közben nem használták, nem kapcsolták be a biztonsági övüket. További négy esetben azt állapítottuk meg, hogy a gépjárművezető nem járt el felelősen a járműben utazó gyermekekkel kapcsolatban, ugyanis gyermekbiztonsági rendszerben nem voltak ezek a gyermekek elhelyezve. További három esetben pedig segéd motorkerékpárossal szemben intézkedtünk, aki menet közben nem viselt bukósisakot” - emelte ki Rajhóczki Péter, az Ózdi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője.

Nemcsak a sofőr, hanem az utas sem köti be minden esetben magát. Most a 36-ból 15 ilyen volt. A szabályszegőkre lakott területen belül tizenháromezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki, a közlekedési előéleti pontok mellett. Lényeges, hogy a biztonsági övet nem azért kell bekötni, mert a rendőr ellenőrzi. A sofőr felelőssége is, hogy példát mutasson.

„Nem futottam még bele, de én állandóan bekötöm magam. Én úgy indulok el minden reggel, hogy első kattanás az öv. Először átnézem a kocsit. Aki pedig nem köti be az megérdemli, hogy megbüntetik” - nyilatkozta Berki Ágoston.

„Be kell kötni a biztonsági övet mindenféleképpen, mert nagyon balesetveszélyes lehet bármilyen esetben. Például hirtelen fékezés esetén, vagy ha kivág elénk egy kocsi. Ha nem vagyunk bekötve és hirtelen fékezni kell, akkor repüljünk ki inkább az ablakon?” - mondta Tóth Hugó.

Magyarországon egyébként 1976. január elseje óta kötelező a biztonsági öv használata a gépjárművekben, 1994 óta pedig a hátsó ülésen ülőknek is övet kell csatolni lakott területen kívül és belül is egyaránt. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezzel a közlekedők többsége tisztában van, valamiért azonban mégsem használják ezeket a passzív biztonsági eszközöket.

„Én vezetek, már 54 éve van jogosítványom hála Istennek. Le is kopogom még semmi nem volt. Az ilyen embereket keményen meg kellene büntetni. Borzasztó ez a közlekedés. Nagyon sokat vezettem, mert a gyerekek is a Dunántúlon laknak. Én már a ha kocsim modern volna, akkor se mennék. Annyi a buta ember az úton, hogy az borzasztó. Agresszívek, nem figyelnek. Erről csak ennyit tudok mondani, hogy ez lesújtó” - hangsúlyozta Barkai László.

A rendőrök egyéb más jellegű jogsértéseket is feltártak, például érvénytelen hatósági jelzést is találtak, de akadt akinek forgalomból kivont jármű miatt vették el vezetői engedélyét. Összességében 76 járművezetőt kaptak szabálytalanságon egy nap alatt.

(forrás)