Újabb csacsikat avattak a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban

Csacsiavatót tartottak ma a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban. Ebben az évben a Harry Potter könyvsorozat állt a középpontban.

Varázspálcák, üstök, mágikus állatok. Csak néhány kellék a mai csacsiavató feladataihoz szükséges tárgyak közül. A SZIKSZI tornaterme teljesen megtelt a felsőbb osztályos tanulókkal, akik kíváncsian várták, hogyan fognak teljesíteni az iskola ifjoncai. Ahogy minden évben, idén is pályázat útján lehetett elnyerni a próbatétel összeállításának lehetőségét, melyeket a 11. osztályos tanulóktól vártak.

„Alapjában véve nálunk egy pályázati rendszerre épül a csacsiavató rendezvénye, hiszen a tizenegyedikes tanulók pályázatot nyújtanak be a megszervezésre, és az iskola vezetése, illetve a diákönkormányzat vezetősége választja ki az általunk legjobbnak ítélt pályázatot. Ebben az évben ez a Harry Potter történet köré épülő pályázat lesz megvalósítva, amit a 11. E osztály fog színpadra vinni. Különböző feladatokat találtak ki a kilencedikes tanulóknak, és nekik ezeket kell majd teljesíteni” - mondta Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatója.

A diákok mellett a zsűri tagjai és az osztályfőnökök is jelmezt húztak, hogy egy-egy varázsló karakter bőrébe bújjanak. A játékos próbatételeket igyekeztek úgy összeállítani az idősebb diákok, hogy mókásak legyenek, ugyanakkor ne okozzanak túl nagy nehézséget az ifjoncoknak.

„Nem nehezek a feladatok egyébként, megoldhatóak szerintem. Igazából ha megvan hozzá az eszük, meg a kitartásuk, akkor szerintem sikerülni fog nekik” - nyilatkozta Bajka Janka, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium diákja.

A csacsiavató a kilencedikes diákok bevonulásával kezdődött, akik a varázslóiskolából ismert házak színeit öltötték magukra. Ezt az eskütétel követte, ami mókás tartalmával már megalapozta a jó hangulatot.

A változatos feladatokat minden csapatból a megnevezett személyeknek kellett teljesíteni. Volt tanár kiszabadítós játék, iskolai bevásárlás, nyakkendőkötés is. A legviccesebbnek az a próbatétel bizonyult, amelyben damilról lelógó finomságokat kellett szájjal elkapni és megenni, mindezt bekötött szemmel. Az avató vidáman folytatódott, az osztályok alig várják a jövő évet, hogy ők is forgatókönyvet írhassanak a szeptemberben kezdő, újdonsült ifjú csacsiknak.

(forrás)