A vártnál jóval gyorsabb ütemben halad az Ózdi Városüzemeltető Intézmény épületeinek korszerűsítése. November végére el is készülhetnek a kivitelezéssel a szakemberek.
A felújítás már nagyon időszerű volt, hiszen az iroda még a nyolcvanas években épült. A létesítmény leginkább energetikai szempontból igényelt korszerűsítést, hiszen a nyílászárók cseréje, a külső szigetelés, valamint az új acéllemez lapradiátorok nagymértékben csökkentik a rezsiköltségeket. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy az ott dolgozókat komfortosabb körülmények fogadják majd, valamint egységesebb városképbe illeszkedő külsőt is kap az épület. A projekt az eredetileg tervezett tizenkét hónapos kivitelezési időhöz képest rendkívül jó ütemben halad.
„Hónap végére kész lesz az ÓVI felújítása. Az épület teljes energetikai felújításon esett át, ami nagyon fontos a megemelkedett rezsiszámlák tekintetében és teljesen más azoknak a közérzete is, akik itt dolgoznak hiszen kívülről teljesen új képet kapott, és belülről is megújul az új nyílászáróknak köszönhetően” - emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.
Jelenleg a belső terekben, valamint a hátsó bejárat fölött folynak még a munkálatok. A földszinti irodák megújulnak, a lámpatesteket már LED-esre cserélték, valamint egy mozgáskorlátozottak által is használható mellékhelyiség is kialakításra kerül. Ezután a felső szintek kerülnek sorra.
„A felújítás keretein belül a két épület energetikai korszerűsítése történik meg. Homlokzati hőszigetelés, födémszigetelés, nyílászáró cserék. Cseréltük az összes radiátort, és a lámpatesteket is kicseréltük modernebbekre” - mondta Tóth-Pintér Krisztián, a Tinet Pro Kft. projektmenedzsere.
Ezen kívül a villamos energia költségek csökkentése érdekében napelemes rendszert is kiépítettek a műhely tetején. Az időjárás ugyan sokszor kedvezőtlenül alakult, ennek ellenére a munkák nagyon jól haladnak és várhatóan november végére el is készülnek a szakemberek.