Istentisztelet és adventi koncert az Ózd-Sajóvárkonyi Református Egyházközség templomában

Advent harmadik vasárnapján istentiszteletre és ünnepi koncerttel várták a hívőket az Ózd-Sajóvárkonyi Református Egyházközség Tábla városrészben található templomában.

Közösen énekeltek a hívek az Ózd-Sajóvárkonyi Református Egyházközség Tábla városrészben található templomában. Advent harmadik vasárnapja alkalmából gyűltek össze. Maga az advent szó eljövetelt jelent. A latin adventus Domini kifejezésből ered, mely annyit tesz: az Úr eljövetele. Az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával egy meghitt, befelé figyelő, várakozással teli időszak követezik. Erre ösztönözte Veres-Bartha Beáta tiszteletes asszony az egybegyűlteket is.

„Az advent időszaka arra is felhívja a figyelmünket, hogy ahogyan hétről hétre közeledünk az ünnephez, mind inkább töltse be a szívünket mindaz a csodálatos dolog, amit Isten elkészített nekünk, és amit nekünk akar adni. Emlékeztünk az advent időszakában a békéről, a hitről. Megemlékezünk a reményről, a szeretetről, és most megemlékszünk az örömről is” - fogalmazott Veres-Bartha Beáta, az Ózd-Sajóvárkonyi Református Egyházközség lelkipásztora.

Az istentiszteletet követően egy kedves házaspár, Titka Gitta és Nádaski Attila, az ünnepi várakozás hangulatához illő dalokat hoztak el a híveknek. A Miskolcról érkezett előadóművészek jó barátságot ápolnak a tiszteletes asszonnyal.

„Szeretettel fogadtuk a meghívást, köszönjük szépen, hogy itt lehetünk. Beát régóta ismerjük már, és mindig örömmel éneklünk minden közönségnek” - mondta Titka Gitta, előadóművész.

Az előadást követően a hívek a templom udvarán gyűltek össze, hogy szemtanúi lehessenek annak, amikor a harmadik, vagyis az öröm gyertyáját meggyújtják. A meghitt pillanat után pedig szeretetvendégséggel is várták a résztvevőket.

(forrás)