Nagyon gyorsan eljuthatunk a jogosítvány időszakos bevonásáig

Gyorsan kigyűjthetőek az előéleti pontok, ha figyelmetlenek vagyunk. A közlekedési szabálysértések, nemcsak pénzbírsággal, hanem büntetőpontokkal is járnak.

Ellenőrzést tartottak az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai a Piac úton. Több gépjárművezetőt is kiintettek a forgalomból, nézték a biztonsági öv, valamint az index használatát, a vezetés közbeni telefonálást, és figyelték azt is, hogy az autósok betartják-e az elsőbbségadási kötelezettségüket a kijelölt gyalogátkelőknél. Ezek a közlekedési szabálysértések, nemcsak pénzbírsággal, hanem büntetőpontokkal is járnak. Utóbbival az autósok nagy része, azonban nem törődik, pedig hamar összegyűlhetnek. A pontrendszert a 2000-es évek elején vezették be hazánkban. Gyorshajtással, közúti balesettel, vagy akár szabálysértéssel is szerezhetünk annyit, hogy akár fél évre is bevonhatják a jogosítványunkat.

„Amennyiben a 18 pont összegyűlik 3 éven belül, abban az esetben a közlekedés igazgatási hatóság végzéssel tájékoztatja a gépkocsivezetőt, hogy szünetelteti a vezetési jogosultságát. Tehát gépjárművet nem vezethet, illetve a vezetői engedélyt le kell adni az illetékes okmányirodában. Ennek a szüneteltetésnek az időtartama legalább 6 hónap. Hat hónapon belül egy úgynevezett utánképzést kell elvégezni a gépkocsivezetőnek, ezt a közlekedési alkalmassági és vizsgaközpontban kell kezdeményezni” - mondta Rajhóczki Péter, az Ózdi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője.

Ha egyszerre több szabályszegést követünk el, akkor a legmagasabb kiszabható pontot kapjuk meg, vagyis 11-et és erre jön még plusz 5. Így tehát egyszerre 16 előéleti pontot is begyűjthetünk. A maximum pedig 18 pont. Ez azt jelenti, hogy időszakosan bevonják a jogosítványunkat. Ebben az esetben kötelező elvégezni a képzést. 13 pontnál értesítés érkezik az okmányirodához, ahonnan felszólítást küldenek az érintett sofőrnek. Ekkor még módunkban áll csökkenteni pontjainkat, ha önként jelentkezünk a képzésre.

„Évente egyszer van lehetőség egy úgynevezett önkéntes utánképzésre jelentkezni, ami azt jelenti, hogy egy hármas programot kell elvégezni az illetőnek. Aminek éppen most megy fel február harmadikától az ára, ez például 132.000 forint lesz. És ezzel 13 pont alatt 9 ponttal, 13-18 pont között pedig 6 ponttal tudja csökkentei a pontjainak számát” - tette hozzá Miksztai Zoltán, a Miksztai Autósiskola vezetője.

Büntetőpontjaink száma három évenként elévül. Az ügyfélkapun keresztül díj és illetékmentesen nyomon tudjuk követni, hogy hányadán is állunk. Fontos, hogy körültekintően vezessünk, hogy elkerüljük a kellemetlenségeket.

(forrás)