Ütemterv szerint
Város
2021. okt. 21.

Ütemterv szerint

Jól haladnak az aszfaltozási munkálatok Ózdon. A város több részét érintő belterületi útfelújításra az önkormányzat a nyár folyamán mintegy 130 millió forintot különített el.

Nagy erőkkel dolgoztak ma is a szakemberek a Bláthy Ottó úton. A munkálatokat szerdán kezdték meg ezen a szakaszon. Az előkészítés után ma már az aszfaltréteget terítették le, majd dolgozták el. Ezt követően úthengerrel tömörítették a felületet. Itt mintegy száz méteres szakasz újult meg, négy méter szélességben. Városunk polgármestere elmondta, hogy településünk útjait mintegy 130 millió forintból újítják fel a következő időszakban, a költségekhez nagymértékben hozzájárul egy támogatási megállapodás.

„Az Alteo Nyrt. energiaszolgáltató cég a Távhővel van már huzamosabb ideje szerződésben és társadalmi szerepvállalásként Ózd Város Önkormányzatát támogatják évente több, mint hatvan millió forinttal, hogy a város fejlesztésére tudjuk költeni. Ebben pedig prioritás az utak aszfaltozása. Így minden évben ebbe kívánjuk befektetni ezt a pénzt és igyekszünk saját forrásból még többet hozzátenni, hogy minél több utat tudjunk ilyen szép simává varázsolni” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

A Bláthy Ottó úton is nehezen lehetett már közlekedni az idők során kialakult kátyúk miatt és nem könnyítette meg a helyzetet, hogy ráadásul ez egy elég meredek szakasz. Ma azonban ezt is rendezték, csakúgy mint a Szabolcs közt, vagy éppen az Árpád vezér út szervizútját.

„Itt a Szabolcs közi idős otthon előtti bekötőutat, ami a garázsokhoz vezet aszfaltozták le. A technológia szerint itt is kiemelték előre az aknafedeleket, aztán emulziózás után egy öt centiméter vastag aszfaltterítést kapott, majd lehengerelték” - fogalmazott Dubovinszky László, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény műszaki vezetője.

A kivitelező Lasped Kft. szakemberei az Ózdi Városüzemeltető Intézménnyel közösen koordinálják az elvégzendő feladatok menetét. A városi cég dolgozói a munkálatokat megelőzően szórólapokkal értesítik ki az aktuális helyen élő lakosságot. Fontos, hogy mindenki együttműködjön, hiszen csak így haladhat problémamentesen a felújítás.