Megújul a Bolyki főút szervizútja

222 méteren kap új réteget a Bolyki főút szervizútja. Ehhez több, mint 260 tonna aszfaltot használnak fel a szakemberek. A fejlesztés egy TOP Pluszos pályázatból valósul meg.

Folyamatosan adagolta a meleg aszfaltot a teherautó a finisherbe a Bolyki főút szervizútján. A szakemberek a múlt héten készítették elő az útszakaszt az új rétegnek. Először a főút felé eső sávot aszfaltozták. Ezt tegnap be is fejezték a szakemberek. A területen jelentős az átmenő forgalom, a lakások, parkolók mellett, több közoktatási intézményt is innen lehet megközelíteni.

„Jó másfél év várakozás után végre elkezdődtek a munkálatok itt a Bolyki szervizúton, ahol nemcsak a több száz itt élő lakosnak lesz könnyebb majd a közlekedés, illetve az áthaladás, hanem a lakosság, a városi lakosság azon részének is, aki ezt a frekventált helyszínt gyakran látogatja. Itt található a kis piac is, valamint egy népszerű áruház, amelynek okán a távolabb élők is gyakran jönnek ide” - emelte ki Farkas Péter Barnabás, területi képviselő.

Az önkormányzat egy TOP Pluszos pályázatnak köszönhetően közel 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el, ebből újul meg ez a szakasz is. 222 méter és 2518 négyzetméter kap új réteget. Ehhez több mint 260 tonna aszfaltot használnak fel. A rossz idő ellenére ma folytatták a munkálatokat, a belső sávon dolgoztak a szakemberek. Gépi és kézi erővel terítették az aszfaltot.

„Az önkormányzati utak aszfaltozásának következő szakaszához érkeztünk. Egy régi és jogos igénynek a kielégítése zajlik a napokban, ez a Bolyki főút szervizútja, ami rengeteg Újváros téri és környéki lakónak a mindennapjait érinti autójával. Teljesen új aszfaltréteget kap ez az út, úgyhogy innentől kezdve itt is zökkenőmentes lesz a közlekedés” - hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

Információink szerint az autósok holnaptól újra zavartalanul közlekedhetnek az érintett szakaszon. Az aszfaltozással párhuzamosan a Szentsimon városrészben lévő Krúdy Gyula úton készülnek elő, így a napokban itt folytatják a kivitelező cég dolgozói a munkálatokat.

(forrás)